Eddig 19 nyugdíjas-szövetkezetet jegyeztek be és legalább ennyi van bejegyzés alatt - számolt be Kósa Lajos csütörtökön még a Fidesz parlamenti frakciójának vezetőjeként a Világgazdaságnak. Kiss Gábor, az egyik miskolci szövetkezet elnökségi tagja is szép győzelemről tájékoztatta a sikerekre éhes magyar olvasót: egy hónap alatt több mint 500 tagot vettek fel, akik be is fizették a jelképes, 100 forintos tagdíjat.
És ami még lenyűgözőbb: a héten 2 nyugdíjassal már meg is kötötték a szerződést, tíz napon belül pedig körülbelül 20 céggel szerződnek például Kazincbarcikán és Ózdon. Kósa szükségesnek látta elismételni, hogy a nyugdíjas-szövetkezeti tagok nyugdíját nem érinti ez a fajta foglalkoztatás.
Kapcsolódó
Az ex-frakcióvezető elárulta, hogy a kormány egy újabb terven is dolgozik. Ennek az lenne a célja, hogy a munka törvénykönyve alapján visszafoglalkoztatott nyugdíjasoknak is kialakítsanak egy kedvezőbb adózási formát. Gőzerővel folyik az egyeztetés a kormányzat zakatoló gépezetében, de még nem tudni mikor lesz ebből a szándékból törvénytervezet.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat