A felnőtt lakosság mindössze 6,3 százaléka vesz részt továbbképzésekben és a felnőttképzési programokban, amit a tanács tagjai kevésnek éreznek.
Az ösztönzés érdekében a kormányhivatalokat és a kamarákat is bevonnák a jövőben a felnőttképzési programokba. A tanács tagjai fontosnak tartották, hogy a képzések minőségében is történjenek változások, a programokat igazítsák a piaci igényekhez.
Kapcsolódó
Az üzleti szféra, a gazdasági szervezetek és a tudományos élet képviselőiből álló versenyképességi tanács október második felében javaslatot terjeszt a gazdasági kabinet és a kormány elé, amelynek célja megkönnyíteni a nyugdíjas polgárok elhelyezkedését a munkaerőpiacon.
Varga Mihály utalt arra is, hogy a nyugdíjas szövetkezetek létrehozásáról a parlament már döntött, és azóta 36 ilyen szövetkezet meg is alakult már. Most azt szeretnék elérni, hogy aki egyénileg tér vissza dolgozni, annak a terhei se térjenek el jelentősen a szövetkezeten keresztül foglalkoztatottakétól.
A szakképzésnél a tanács fontosnak tartaná, hogy egyre több olyan program legyen, ahol konkrét gyakorlati tudást szerezhetnek a résztvevők - mondta a miniszter. Felülvizsgálják azokat az állami támogatásokat, amelyeket gyakorlati képzésekre fordítanak.
Az, hogy a Világgazdasági Fórum rangsorában Magyarország 9 helyet lépett előre, az üzleti környezet és a versenyfeltételek javítására tett kormányzati döntéseknek is köszönhető - véli a tárcavezető.
Az ülésen felmerült, hogy a bölcsődék és óvodák nyitva tartását a munkaidőhöz kellene igazítani.
Legolvasottabb
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
