Bár az ellenzék egy része szervezett csalásról beszél, ezt alátámasztó súlyos bizonyítékok nincsenek, inkább csak elszigetelt, de bizonyos módon mégiscsak hasonlóságokat mutató esetek. A leggyanúsabb körülmény, hogy egyetlen, napvilágra került ügy sincs, amelyből a Fidesz jött volna ki rosszul - írta a portál.
Aláássa a választás eredményébe vetett bizalmat, hogy a valasztas.hu már vasárnap napközben lehalt, és azóta csak korlátozott tartalommal érhető el, noha Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke állítja, attól, hogy a honlap nem működött megfelelően, a választási informatikai rendszerrel nem volt gond.
Találgatásokra adott okot az is, hogy a későn záró szavazókörök miatt fél 11-ig egyáltalán nem ismerhettük meg az eredményeket, akkor pedig már 60 százalék fölött volt a feldolgozottság, bár ez nem új jelenség, az adatközlés 2014-ben is késett a késő estébe nyúló voksolás miatt.
Ami biztos, hogy jó néhány olyan szavazókör van, ahol az ellenzékiek indulók egyéni jelöltként kaptak ugyan szavazatot, de a pártlistán a közzétett adatok szerint egyetlen ikszet sem húztak be melléjük. Ez pedig még kis mennyiségben sem életszerű.
Az esetekre egyelőre nincs magyarázat, elképzelhető, hogy adminisztrációs hiba történt. Egy dolog azonban különös: az összes ellenzéki pártnál találni hasonló példát (ha kis számban is), a Fidesz-KDNP-nél azonban nem.
Az NVB keddi ülésén a Nemzeti Választási Iroda - Litresits András MSZP-delegált kezdeményezésére - arról adott tájékoztatást, hogy szerda déltől átadják az egyéni szavazóköri eredményekről készített jegyzőkönyveket digitalizált formában azoknak a pártoknak, akik ezt kérték. A pártlistás szavazatokra vonatkozó jegyzőkönyveket pedig csütörtökön kapják meg a pártok, ugyancsak CD-n.
A kép forrása: MTI Fotó/Máthé Zoltán.
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?