A TASZ jogi segítséget nyújt a szakszervezeteknek a tiltás bíróság előtti felülvizsgálata során.
A szakszervezetek tizenkét tüntetést jelentettek be szeptember 29. és október 9. közötti időpontokra különböző helyszínekre (Lánchíd, Kossuth tér, Budai Vár). A rendőrség a tüntetéseket betiltotta, amit a közlekedés súlyos akadályozásával, a Kossuth téri tüntetéssel kapcsolatban pedig az Országgyűlés zavartalan működésének veszélyeztetésével indokolt.
A gyülekezési jogról szóló törvény szerint a bejelentéshez kötött rendezvény csak abban az esetben tiltható be, ha annak megtartása a népképviseleti szervek vagy a bíróságok zavartalan működését súlyosan veszélyeztetné, vagy ha a közlekedés más útvonalon nem biztosítható.
A Kossuth térre bejelentett tüntetést a szakszervezetek október 1-jén, szombaton szeretnék tartani. Cinikusnak értékelhető az Országgyűlés működésének veszélyeztetésére, a képviselők munkájának zavartalanságára hivatkozni. A képviselők szombaton nem dolgoznak, legalábbis nem a Parlamentben. Másrészt, ha ott is lennének, az sem lenne jogszerű tiltási ok: az elmúlt öt évben a legjelentősebb tüntetések éppen az ülésező Parlament szeme láttára zajlottak a Kossuth téren.
Hasonlóképpen védhetetlen az október 2-án, vasárnap a Budai Várban tartandó demonstrációt azért megtiltani, mert az "megnehezítené a látogatók mozgását" - a Magyar Gárda alakulását sem tiltották meg korábban - tiltakozik a két szervezet. A rendőrség a többi esetben is csak olyan indokokra hivatkozik, amelyek a közlekedés elnehezülését támasztják alá, ami a legtöbb gyülekezéssel szükségszerűen együtt jár.
A többnapos Nemzeti Vágtát is megrendezik, ezért és más rendezvények miatt ezen a hétvégén le lesz zárva az Andrássy út, a Lánchíd és több más fontos útvonal is, pedig egyik rendezvény sem élvez olyan fokú alkotmányos védelmet, mint a gyülekezési jog gyakorlása.
A rendőrség tehát törvénytelen határozatokat hozott - közölte a TASZ és a Magyar Helsinki Bizottság. A Lánchídra bejelentett tíznapos ülősztrájk betiltásának kivételével - amelyet a két szervezet nem tart aggályosnak - a szakszervezetek a TASZ segítségével kérik a határozatok felülvizsgálatát a Fővárosi Bíróságtól.