A brókerbotrány 2015-ben robbant ki, a vádirat szerint 150 milliárdnyi fiktív kötvény kibocsátásával okoztak hatalmas károkat. Hétfőn reggel hirdetett ítéletet Steiner Gábor bíró Tarsoly Csaba és társai ellen a közel 10 évvel ezelőtt kirobbant Quaestor-botrány ügyében.
Eszerint Tarsoly Csabát bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, valamint csalás bűntettében bűnösnek találta, amiért 13 év fegyházbüntetésre ítéli. A bíró még előtte közölte, hogy elrendeli Tarsoly Csaba, valamint a harmadrendű vádlott őrizetbe vételét – számolt be róla az Index.
A bíró mondatait követően három rendőr lépett be a terembe, hogy a kényszerintézkedés elrendelése után elkísérje a két vádlottat. Erre azonban csak a tárgyalás végeztével lesz alkalmuk az egyenruhásoknak.
Tarsoly Csaba felesége, az ügy másodrendű vádlottja, elsírta magát miután meghallotta, hogy a bíró felmentette őt a vádpontok alól.
A harmadrendű vádlottat, akinek az őrizetbe vételét szintén elrendelték, 16 év szabadságvesztésre ítélte a tanácselnök. A negyedrendű vádlottat is mentesítették a vádak alól a mai döntéssel.
Steiner Gábor az indoklásában elmondta, hogy világszínvonalú munka volt, amikor az ügyészség feltárta a Quaestor ügyleteit. Mindössze hat hónap alatt buktatták le a cégben zajló bűncselekményeket, ami példanélküli a meglátása szerint példa nélküli. Felidézte, hogy a vádlottak azzal próbálták húzni az időt, hogy minden szakértőt megpróbáltak kizárni, majd egy idő után már egymás védőitől próbáltak megszabadulni.
150 milliárdnyi fiktív kötvényt bocsáthattak ki
A jegybank 2015. március 10-én részlegesen felfüggesztette a Quaestor Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét, és felügyeleti biztost rendelt ki a céghez a társaságnál észlelt szabálytalanságok miatt. Előző este a Quaestor-csoport kötvénykibocsátó cége, a Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődöt jelentett.
A jegybank vizsgálata szerint a Quaestor Hruria Kft. 210 milliárd forint vállalati kötvényt bocsátott ki, ebből 150 milliárdnyi fiktív kötvénykibocsátás lehet. A kötvényeket a csoport értékpapír-kereskedő cége forgalmazta.
A Quaestor-ügyben a nyomozás 2015. március 11-én indult el, a Nemzeti Nyomozó Iroda március 26-án három embert gyanúsítottként hallgatott ki, majd őrizetbe vette őket üzletszerűen elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Sokk a vendéglátásban: tilos lesz élve megfőzni a homárt
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Nagy a baj, válságban a közkedvelt fürdő
Vigye vissza ezt a szemkenőcsöt, valami nem stimmel vele
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából