Az Európai Bizottság megkezdte az egyeztetést a magyar hatóságokkal az Elios Innovatív Zrt. közbeszerzései körül súlyos szabálytalanságokat feltáró OLAF-jelentésről - adta hírül a Népszava. A testület az év elején kapta meg az OLAF jelentését.
A hivatal ellenőrei súlyos szabálytalanságokat tártak fel az Elios Zrt. 2009 és 2014 között uniós forrásokból kiírt és megvalósított 35 közvilágítási projektjének ellenőrzése során. 17 pályázat esetében úgy találták, hogy szervezett csalást követtek el a résztvevők.
Kapcsolódó
Az egyeztetések elsősorban arról szólnak, hogy Magyarországnak mekkora büntetést kell fizetnie. Az OLAF a teljes támogatási összeg, azaz 13 milliárd forint (43,7 milliárd euró) megvonását javasolja. (Ez egy jobb focistadion ára.) Az Európai Bizottság csak akkor szokott 100 százalékos pénzügyi korrekciót érvényesíteni, ha a projekt megvalósítása során bizonyíthatóan csalás történt. Az egyeztetés hónapokig tarthat.
A fotó forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások