Sok-sok év után jelent meg Magyarországon egy új, egészségügyi szakmai irányelv a császármetszésről. Az Egészségügyi Közlönyben tavaly október végén tették közzé a klinikai egészségügyi protokollt, ami három évig érvényes.
Tavaly februárban írtunk arról, hogy több mint tíz éve lejárt Magyarországon az az irányelv, hogy mikor kell császármetszést végezni egy szülés során.
A hazai számok sokkolóak, hiszen az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői ajánlását – ami szerint a császármetszések arányának 15 százalék körül kellene alakulnia –, Magyarország két és félszer túllépi, az OECD országok rangsorában is az elsők között állunk a császármetszések száma alapján.
A WHO adatai szerint ma világszerte három szülés közül egy végződik császárral, Magyarországon pedig az arány ennél is magasabb: az országos átlag meghaladja a negyven százalékot is. Ez a szám önmagában is jelzi, hogy nem pusztán egyéni klinikai döntésekről, hanem rendszerszintű folyamatról van szó, amely szakmai, társadalmi és egészségpolitikai kérdéseket egyaránt felvet.
Magyarországon majdnem minden második szülés császármetszéssel végződik
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) legutoljára publikált adatai szerint 2024-ben 71 701 szülésből 29 821 végződött császármetszéssel, ez a szülések 41,59 százalékát jelenti. Az adatok nem biztatóak, 2015-ben a szülések 38,46 százalékánál volt szükség hasi műtétre és kilenc éve a hazai császármetszések aránya folyamatosan emelkedik. A Honvédkórházban 2024-ben a szülések 55,6 százaléka, a Semmelweis Egyetemen 56,4 százaléka, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban pedig a terhességek 52,6 százaléka végződött császárral.Császár vs. természetes szülés
A császármetszés körül számos tévhit él. A beavatkozás sokak szemében kiszámíthatóbbnak, biztonságosabbnak, sőt „korszerűbbnek” tűnik, mint a hüvelyi szülés. Ezzel párhuzamosan a döntéshozatal során egyre gyakrabban jelennek meg szubjektív szempontok: jogi kockázatoktól való félelem, intézményi rutinok, vagy akár társadalmi elvárások. Mindez oda vezethet, hogy a császármetszés olyan esetekben is választott szülési móddá válik, amikor orvosi szempontból nem ez lenne az anya és a magzat számára legkedvezőbb megoldás.
A feleslegesen elvégzett műtétek azonban rövid és hosszú távon is többletkockázatot hordoznak, ezért alapvető érdek, hogy a császármetszésre csak indokolt esetben kerüljön sor.
A hazai helyzetet tovább bonyolítja, hogy a korábban létező, a döntési folyamatot szabályozó protokollokat miniszteri rendelet hatályon kívül helyezte, és azóta átfogó egészségügyi szakmai irányelv nem jelent meg ezen a területen.
A tavaly októberben megjelent új irányelv célja az, hogy egyértelmű, rangsorolt ajánlásokkal segítse a klinikai döntéshozatalt, és visszavezesse azt a tudományosan megalapozott keretek közé.
A szülészeti gyakorlat változásai mögött demográfiai tényezők is állnak. Magyarországon az ezredforduló óta csökken a gyermekvállalási kedv, a nők az első gyermeküket már nem huszonéves korban, hanem 30-40 éves kor környékén vállalják.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint Magyarországon 2025-re a termékenységi ráta 1,31-re zuhant, 1974-ben még 2,2 volt, azóta gyakorlatilag folyamatosan csökken.
Mára a terhesgondozás fejlődése lehetővé teszi, hogy korábban kontraindikációnak számító anyai betegségek mellett is vállalható legyen a terhesség, ez azonban együtt jár a terhespatológiai kórképek gyakoribb előfordulásával. Például a lombik eljárások során az ikerterhességek számának növekedése tovább növeli a szövődmények kockázatát, ami sok esetben óvatosabb, defenzív orvosi magatartást eredményez.
Útmutatás mindenki számára
Ezzel párhuzamosan a társadalom elvárásai is átalakultak. A „modern” szülészettel szemben egyszerre jelenik meg az igény a maximális biztonságra, a fájdalommentességre és a kiszámíthatóságra.
A császármetszés sokak számára elfogadott, sőt kívánatos szülési móddá vált. Nem meglepő tehát, hogy mára a császármetszés a világ leggyakrabban végzett sebészi beavatkozása lett – írják a szakmai irányelvben.
A magas császármetszések aránya új követelményeket is támaszt az ellátórendszerrel szemben. Az egészségügyi szakmai irányelv nemcsak a szülész-nőgyógyászok és a társszakmák – aneszteziológusok, neonatológusok, gyermekgyógyászok – számára kíván gyakorlati útmutatást adni, hanem a szülésznők, védőnők és ellátásszervezők számára is.
Emellett fontos cél, hogy a várandós nők és családtagjaik közérthető, szakmailag megalapozott tájékoztatást kapjanak, amely segíti őket az orvossal közösen meghozott, felelős döntésekben.