Balog Zoltán a tervezett intézkedések közül kiemelte az anyák rugalmas munkavállalásának, valamint a munkahelyi bölcsődék létrehozásának támogatását. Az utóbbira a tervek szerint 6 milliárd forintot szán a kormány, amely adókedvezménnyel is segíti a munkahelyi bölcsődéket működtető vállalkozásokat.
Az intézkedésekkel szeretnék elérni, hogy a családok tovább erősödjenek, és növekedjenek a szülők munkaerőpiaci esélyei is - idézte a minisztert az MTI.
Kapcsolódó
A részmunkaidőben dolgozó anyák aránya Németországban 46 százalék, Magyarországon mindössze 7 százalék. Ezek a számok mutatják, hogy milyen feladatok szükségesek a családok helyzetének további javításához - mondta a miniszter.
Új családtámogatások bevezetéséról a csütörtöki kormányinfón beszélt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, hozzátéve, hogy a részletekről Orbán Viktor miniszterelnök tesz majd hamarosan bejelentést. Jelenleg évi 93 ezer gyerek születik, ezt a számot lényegesen - 30 ezer fővel - akarja emelni a kormány.
A kormány családok iránti elköteleződését bizonyítja, hogy GDP-arányosan mennyit fordít a költségvetésből családtámogatásokra. Magyarország az OECD-országoknál megállapított 2,5 százalékos átlag csaknem kétszeresét, 4,7 százalékot fordítja ilyen célra, ami az EU-ban a legmagasabb - véli Balog. Az Eurostat adatai szerint pedig Magyarország a 4. helyen áll azon országok között, ahol a gazdasági növekedéssel együtt a születésszám is emelkedik. Ezeknek az eredményeknek a fenntartásához szükségesek az újabb intézkedések a családpolitikában - sorolta Balog Zoltán a Budapesti Német Gazdasági Klub (DWC) rendezvényén, ahol átvette a szervezet Német-Magyar Barátság Díját..
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Rögtön meg kell nézni a modellt, ilyen tűzveszélyes autókat hív vissza a Ford