Úgy tűnik, Simonka Györgynek egyelőre csak a hozzá köthető gyanús ügyletek egy részéért kell felelnie, több, beruházás ugyanis nem volt része a Simonka és 32 társa elleni vádemeléssel záruló nyomozásnak - írja a 24.hu. A vádirat kizárólag a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek által igénybe vehető, az Európai Uniótól és a hazai költségvetésből származó támogatások jogellenes megszerzésével foglalkozik.
Csakhogy ezek mellett Simonka rokonai, barátai és korábbi üzlettársai egy olyan alapítványokból és cégekből álló hálót is szőttek, amely egymilliárd forintnál nagyobb értékben nyert el uniós forrásokat. Ezeket annak ellenére nem vizsgálja egyetlen hatóság sem, hogy közülük többet még a Békés Megyei Önkormányzat is kockázatos projektként tart nyilván.
Kapcsolódó
A beruházások egy részének már kész kellene lennie, vagy néhány hónapon belül át kellene adni őket, ezért a 24.hu újságírói a helyszínen, Pusztaottlakán nézték meg, hol tartanak az építkezések. Találtak egy elhagyatott, lezárt ipari parkot, noha ott számos nagyberuházás munkálatainak kellene lassan befejeződniük. A negyedmilliárdos kerékpáros központnál egy kapavágás sem történt, a 650 millió forintos vadasparkban néhány állat sütkérezik.
Megkeresték az államkincstárat a szóban forgó pályázatokkal kapcsolatos kérdéseikkel. Innen Pénzügyminisztériumhoz irányították őket, ahonnan azt a tájékoztatást kapták, hogy az érintett projektek részletes támogatási adatai megtalálhatóak a kormányzati pályázati portálon.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el