A vesztegetés elfogadásával gyanúsított Völner Pál fideszes országgyűlési képviselő és államtitkári posztjáról lemondott politikus ügyvédje közleményt juttatott el a 24.hu portálhoz.
Papp Gábor ügyvéd azt közölte, hogy Völner határozottan és következetesen állítja, hogy Schadl Györgytől (a végrehajtói kar elnökétől) soha nem kapott pénzt. Szerinte a szerdán a sajtóban megjelent beszélgetéstöredékek a nyomozati iratokból önkényesen kiragadott és a 444.hu szerkesztősége által a saját ízlése szerint összeválogatott részletek.
A nyomozati iratokban „gazdámként” emlegetett személy egyértelműen azonosítható, aki nem politikus és nem is közismert személy - írta Papp Gábor.
Az ügyvéd szerint a közölt telefonbeszélgetéseket 2021. áprilisától rögzítették, amiből az következik, hogy a korábbi hatósági tájékoztatástól eltérően már 2021. áprilisban folyt a nyomozás:
Az Országgyűlési törvény, mint sarkalatos törvény rendelkezése és ezzel összhangban a büntető jogtudomány szerint országgyűlési képviselő ellen folyó büntetőeljárásban nem értékelhető bizonyítékként az olyan leplezett eszközből származó adat, amelyet az országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztése előtt szereztek be, ami azt jelenti, hogy Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztése előtti megfigyelése, követése és lehallgatása törvénytelen volt.
- közölte Papp Gábor a 24.hu-val.
Völner Pál mentelmi jogát hivatali vesztegetés elfogadása miatt kérte ki Polt Péter legfőbb ügyész tavaly év végén. Az ügyészség gyanúja szerint összesen 83 millió forint jogtalan előnyt adott át Schadl György, az MBVK elnöke Völner Pálnak.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak