Ruszin-Szendi Romulusz Washingtonban tárgyalt Mark Milley tábornokkal, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökével, és Maróth Gáspárral, Magyarország védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztosával részt vett egy haditechnikai bemutatón, valamint meglátogatta a buffalói magyar közösséget.
Arra a kérdésre, hogy a tárgyaláson szó esett-e az orosz-ukrán konfliktusról és hogyan értékelték azt, a parancsnok azt válaszolta, hogy a két katonai vezető közösen gondolkodott a kérdésről. Mindkét fél fontosnak ítéli, hogy a feszültség csökkenjen.
Az Egyesült Államoknak is vannak saját hírszerzési információi, ahogy nekünk is, de egy dolgot nem szabad elfelejteni: mi itt élünk, Ukrajna a mi szomszédunk, az Egyesült Államok pedig az óceán másik oldalán van
- fogalmazott.
Szerinte a jelenlegi helyzetet a Magyar Honvédség képes kezelni, és egyelőre minden más eshetőségre csak cselekvési tervek léteznek - idézi az MTI hírét a Hvg.hu.
Arra a kérdésre, hogy érkezhetnek-e amerikai katonák Magyarországra, azt válaszolta, hogy a NATO éves kiképzési programja folyamatosan zajlik, tehát ahogy eddig, úgy idén is érkeznek külföldi katonák Magyarországra, és a magyar honvédek is részt vesznek külföldi gyakorlatokon.
Maróth Gáspár védelmi beszerzésekért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy az Egyesült Államokban részt vettek egy tüzérségi rakétavető rendszer éles bemutatóján is, mert a magyar haderőfejlesztési elképzelések között szerepel "ennek a képességnek" a megteremtése, de egyelőre több "jelölt" is van. A megtekintett amerikai eszköz az egyik, egy közép- és hosszú távú rakéta-sorozatvető egység, amely fejlesztés alatt áll.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Minimálbérben is a sereghajtók között kullogunk az EU-ban