Nő a bírák és a bírósági dolgozók illetménye a következő három évben – közölte Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán péntek reggel.
Az IM megállapodott a bírósági szervezetek, a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal és az Országos Bírói Tanács vezetőivel a hároméves bérelemelésről, és egyúttal az eljárások hatékonyságának növeléséhez is kérte a támogatásukat. Ebből a megállapodásból a tanács kilépett, ezzel összefüggésben szervezett demonstrációt a Magyar Bírói Egyesület hétvégére – jegyezte meg az államtitkár.
Hozzátette: a kormány ennek ellenére betartja a megállapodást.
- A bírói illetmény jelenleg átlagosan bruttó 1 millió 750 ezer forint, ami a tervek szerint 2027 januárjára 2 millió 250 ezer forintra emelkedik.
- A bírósági dolgozók illetménye ennél nagyobb arányban, 100 százalékkal nő három év alatt. Esetükben az első, idén márciusi emelés, 25 százalékos lesz.
A bírók nem elégedettek illetményemelésük mértékével, erről folyik a vita – fűzte hozzá.
A bírák eltérő munkaterhei kapcsán az államtitkár azt emelte ki: a központi régió leterheltsége régi probléma, ez azonban elsősorban igazgatási kérdés.
Az eljárások gyorsítása, hatékonyabbá tétele kapcsán Répássy Róbert kiemelte a digitalizáció, elektronikus eljárás jelentőségét, amihez azonban jelentős fejlesztésekre van szükség. Hozzátette, hogy a bíróságok e téren a Covid idején már jól vizsgáztak.
Répássy Róbert beszélt arról is, hogy a polgári és büntető törvénykönyvek már lassan tízévesek, megkezdődött a joggyakorlat felülvizsgálata és törvénymódosítások várhatók. Továbbá a mesterséges intelligencia támogatásával ingyenes, mindenki számára hozzáférhető jogtár készül, ami azonban nem váltja ki a jogászok munkáját.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye