Novemberben 1864 kishaszonjárművet helyeztek forgalom, számuk 0,4 százalékkal csökkent a múlt év novemberéhez képest.
Az első 11 hónapban 86 801 autó került forgalomba, 23,8 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában, ugyanezen időszak alatt a forgalomba helyezett kishaszonjárművek száma 24,1 százalékkal emelkedett és elérte a 18 894-et. A piac fejlemények alapján megvalósulni látszik az év végére várt értékesítési prognózis és talán túl is teljesíthető. Az MGE arra számít, hogy 92 ezer személygépkocsit 20 ezer kishaszonjárművet helyeznek forgalomba ebben az évben a korábban prognosztizált 80 ezer, illetve 18 ezer helyett.
Az MGE továbbra is abban bízik, hogy folytatódik a magánvásárlók gyorsuló visszatérése és a vállalati gépjárművek cseréje is tovább erősödik, továbbá némi élénkülést hoz a piacra az elektromos autókra adott kormányzati támogatás, amelynek közvetlen hatása inkább a következő évben fog jelentkezni.
November végéig 115 elektromos autóra adtak be pályázatot. Az importőrök jelzései alapján kétszámjegyű növekedés volt a novemberi elektromos autó megrendelésekben. A növekedés mindenképpen jelentős, figyelembe véve, hogy az ügyfelek a támogatási lehetőség nyilvánosságra hozatala miatt kivártak az utóbbi hónapokban.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük