A vezetők 65 százaléka gondolja a globális és a magyar gazdaságról is, hogy a növekedési ütem gyorsulni fog - ez az előrejelzés az eddigi legoptimistább jövőkép - áll a PwC pénzügyi tanácsadó felmérésében.

A tavalyi várakozásokhoz képest - 9, illetve 16 százalék várt növekedést - hatalmas ugrás tapasztalható, erre magyarázatul szolgál az is, hogy a Covid-19 miatti megtorpanás után visszapattanást várnak a vezetők, mivel a járvány vége belátható közelségbe került.

Nem érzékelhető ekkora elmozdulás a saját bevételek alakulásával kapcsolatos előrejelzéseken, ami azzal is magyarázható, hogy 2015 óta a megkérdezettek jelentős többsége mindvégig bizakodó volt a 12 hónapos kilátásokat illetően. A vállalatok árbevétel-növekedési kilátásai szinte egyeznek a tavalyi optimizmus mértékével, a 3 éves perspektívát nézve pedig a pozitív várakozások tovább javultak.

Új embereket kell felvenni

Az elmúlt évben a nagyvállalatok személyi állománya a világjárvány ellenére nem változott jelentősen a vezérigazgatói interjúk alapján, harmaduk nyilatkozott úgy, hogy kénytelen volt csökkenteni alkalmazotti létszámát.

Ez arra utal, hogy a makroszinten kimutatható munkanélküliség-növekedés inkább a kkv-szektor elbocsátásaihoz köthető. Ugyanakkor 2021-re újra minden második megkérdezett vállalatvezető létszámnövekedéssel kalkulál, és a következő három évre ez az arány felkúszik egészen 62 százalékra.

Kép: PWC

Fájdalmas aggodalmak

Átlagosan tíz százalékponttal emelkedett minden kockázati tényező esetében azok aránya, akik tartanak az adott faktortól a PwC megkérdezésé szerint.

A dobogó legfelső fokára, mintegy 82 százalékos aránnyal, betört a pandémia és más egészségügyi járványhelyzet okozta fenyegetettség. A világjárványt a szakemberhiány és az árfolyamingadozás követi, nyomában a bizonytalan gazdasági növekedéssel és a kiberfenyegetettséggel.

A stratégiai kockázatkezelésbe legtöbben ezt az első négy tényezőt, valamint a változó fogyasztói magatartást és a gyors technológiai változást építik be.

Néhány elem jelentős változást mutat tavalyhoz képest: a növekvő adóterhektől közel 30 százalékponttal többen tartanak, minden második vezető valós veszélynek jelölte, attól tartva, hogy a pandémia alatt bevezetett gazdaságfenntartó támogatásoknak ez lesz a forrása.

Aggasztó még a válsághelyzetekre való felkészültség szintje, a munkaerő romló egészségügyi állapota, és a félrevezető tájékoztatás. Mindhárom tényező esetén megközelítőleg 25 százalékponttal növekedett azok aránya, akik tartanak tőle.

Új élet, bezárkózás

A növekedési tervek területén nagy változást nem hozott a 2020-as év: tovább csökkent, de még mindig legjellemzőbb vállalás a működési hatékonyság javítása, második helyen az új szolgáltatás vagy termék piacra dobása, illetve az organikus növekedés terve szerepel. Tovább csökkent közben azok aránya, akik új stratégiai szövetséget, vagy más vállalkozókkal, vagy startupokkal való együttműködést terveznek. Szintén strukturálisan csökkent a külpiacok fontossága, ha növekedési tervekről van szó.

A legtöbb szektor esetében a hosszú távú hatásokkal kapcsolatos várakozások közül kiemelkednek az online térben való jelenléttel, az automatizálással és a technológiai fejlődéssel összefüggők. Tízből hat vállalatvezető tervez továbbá innovációs, vagy kutatás-fejlesztési befektetést, és a kiberbiztonságba is ennyien fektetnek többet a jövőben.

Szintén több mint a vállalatok fele növeli a ráfordításait a vezetőfejlesztés terén, és alig marad el az 50 százaléktól azok aránya, akik az ESG, vagyis a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási kezdeményezésekre akarnak többet áldozni az elkövetkező időszakban.

Középpontban a munkaerő

Miközben a vállalatok egyharmada kénytelen volt 2020-ban csökkenteni munkavállalói létszámát, a tervek szerint ez a csökkenés csak átmeneti.

Ugyanakkor a megváltozott és megtanult új működésben a munkavállalóhoz kapcsolódó elvárások is változtak. A versenyképességhez való hozzájárulást elsősorban a szervezeti kultúra fontosságában, az elkötelezettség és belső kommunikáció erejében, a munkavállalói alkalmazkodóképességen és a munkavállalók jólétében látják ma a vezetők.

A hatékonyság növelését az automatizálás és a technológia alkalmazásával szándékoznak elérni.