A BKK üzemzavar-elhárító autóiból kettőben defibrillátor is lesz, amelynek használatára negyven BKK-s alkalmazottat képeznek ki - mondta el az újraélesztés nemzetközi napja alkalmából Dabóczi Kálmán, a központ vezérigazgatója. Ismertetése szerint Budapesten 46 ezer járat indul el naponta, több millióan utaznak a BKK járművein, és az elmúlt négy évben 3232 olyan típusú rosszullét volt, amely intézkedést igényelt.
A plakátokon egyszerű, érthető képek segítenek az utazóközönségnek abban, hogy mi a teendőjük a szakszerű segítség megérkezéséig, ha egy utastársuk rosszul lesz - ismertette Dabóczi Kálmán.
A BKK tervei szerint a jövőben kilencszáz járművön fognak ilyen segítő, tájékoztató plakátokat elhelyezni.
Évente 20-25 ezer hirtelen szívhalál történik Magyarországon, ezek nagyobb része közterületen következik be, és segítség nélkül csak néhány százalék az esély a túlélésre - mondta Pék László, a mentőszolgálat orvosigazgatója, aki szerint ezért az első négy-öt perc sorsdöntő lehet.
A plakátok a legalapvetőbb segítségnyújtási lépéseket illusztrálják, hiszen ha valaki nem kap semmilyen segítséget, percenként tíz százalékkal csökken a túlélés esélye - mondta Pék László.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el