A költségvetés továbbra is biztosítja a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához szükséges fedezetet, miközben az erősödő gazdasági teljesítmény segíti a 4,5 százalékos hiánycél elérését.
A büdzsé májusban 49 milliárd forintos többlettel zárt, ami 2016 óta a legkedvezőbb májusi havi mutató – jelentette az államháztartás központi alrendszerének május végi állásáról hétfőn kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).
Május végéig az államháztartás központi alrendszere 2548,5 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 2559,7 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 115,5 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 104,3 milliárd forintos hiányt mutattak.
A PM kiemelte: május végéig a kamatkiadásokra fordított kifizetések 1760,6 milliárd forintot tettek ki, ami 659,4 milliárd forinttal magasabb az előző évi azonos időszaki teljesítésnél. A kamatkiadások év eleji megugrása a lakossági kötvények kamatfizetésében történt változások miatt tapasztalható, tekintettel arra, hogy egyes Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) sorozatok kamatfizetési időpontja az első negyedévben volt esedékes.
Meghaladták az egy évvel korábbi kifizetést a nyugellátásokra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is. Nyugellátásokra 2848,4 milliárd forintot, míg a gyógyító-megelőző ellátásra 1090,8 milliárd forintot fordítottak május végéig.
A tájékoztatás kitért arra is, hogy az uniós források érkezése továbbra is folyamatos: május végéig 546,2 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, ugyanakkor az uniós kiadások 801,9 milliárd forintot tettek ki. A bevételek kapcsán kiemelendő, hogy az alacsonyan tartott adók ellenére az előző év azonos időszakához képest az adó- és járulékbevételek 9,9 százalékkal magasabban teljesültek.
A kormány kitart a hiány és az adósság csökkentése mellett, így a 4,5 százalékos módosított hiánycél elérése érdekében 675 milliárd forintnyi állami beruházást ütemezett át, miközben többezer milliárd forintnyi fejlesztést még idén megvalósít.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Hatalmas a hajsza a felvételizőkért

Hihetetlenül gyors az elhelyezkedés erdészmérnöki diplomával

Top 10-ben az orvosi képzés, a bértábla sem veti vissza a hallgatókat – Videó

500-600 ezres a kezdő bér, ráadásul egy éven belül 30 százalékkal emelkedhet a gépészmérnökök fizetése

Ennyit tud utazásra költeni a magyar

500 bruttó a kezdőbér, gyors az előrelépés mérnökinformatikus diplomával

Ennyit keresnek az állatorvosok – videó
Németország forrong: kétszázezren tüntetnek Münchenben, elharapóztak az utcai támadások

Cserélhető arccal hódít Aria, az új robotbarátnő
