A nemzetközi adóügyi megfelelés előmozdítása céljából 2014-ben kötött úgynevezett FATCA-egyezménynek köszönhetően a NAV az amerikai adóhivataltól adatokat, pontos pénzintézeti számlainformációt kap azokról a magyar illetőségű személyekről, akik Amerikában jövedelmet szereztek - mondta az államtitkár az MTI-nek.
Ez az "ügyfélbarát" NAV
A jövő héten indulhat a támogató eljárás azoknál az adózóknál, akik jövedelmet szereztek Amerikából, ám ez az összeg nem szerepel a bevallásukban. A kockázatelemzők ezúttal csak azokat a 2014-ben Amerikában osztalék- és kamatjövedelmet szerző adózókat vették górcső alá, akiknek a 2014-re vonatkozó kamat- és osztalékbevételük több, mint a bevallásukban szereplő összeg. Az adóhivatali rostán fennakadó mintegy kétezer adózót most a NAV támogató eljárással segíti - emelte ki az adóhivatal ügyfélbarát oldalát Tállai András.
Az Amerikában szerzett osztalék- és kamatjövedelmet a bevallásban is fel kell tüntetni. Ha az adózókat nem támogató, hanem ellenőrzési eljárásban vizsgálná a NAV, az érintettek a befizetni elmulasztott adó megfizetésén túl akár 200 százalékos adóbírsággal és a jegybanki alapkamat kétszeresére rúgó késedelmi pótlékkal is számolhatnának. Ezzel ellentétben a támogató eljárásban az adózó lehetőséget kap a NAV-tól arra, hogy saját maga önellenőrzés keretében rendezze 2014-es bevallását. Az adón kívül csak a jegybanki alapkamattal megegyező mértékű önellenőrzési pótlékot kell megfizetnie - magyarázta az államtitkár.
"Önellenőrzéssel" megúszható a bírság
Annak ellenére, hogy a támogató eljárásban való részvétel önkéntes, minden érintettnek érdemes kihasználnia, hiszen az eljárás keretében rendezett jogsértések miatt semmilyen szankciót nem szabhat ki a NAV - véli a NAV vezetője.
A támogató eljárás maximális kihasználására kértem munkatársaimat - mondta Tállai András, jelezve, ezért januártól az azonos típusú jövedelmet szerző adózók bevallásait vizsgálja a NAV. Az airbnb-zők után most az amerikai osztalék- es kamatjövedelem következett. Az előzetes bejelentés előnyeit érdemes kihasználni mindenkinek, hiszen a kockázatelemzést az eset súlyosságától függően három eljárás követhet: támogató, ellenőrzési vagy - szándékos, súlyos adócsalás esetén - büntető. Az ellenőrzés tényleges megkezdéséig pedig bárki önellenőrzéssel rendezheti adóbevallását.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lejár egy fontos egyezmény, visszatér a nukleáris fegyverkezési verseny?
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket