Parragh László egy konferencián úgy fogalmazott: a Kamara az elsők között realizálta az infláció problémáját. „Őszintén sajnálom, hogy a jegybank ezt nem ismerte fel.″ – tette hozzá a vg.hu szerint. Hozzátette, már 2019-ben felhívták erre a figyelmet és már akkor is tartósnak látszódott a probléma.
A Kamara elnöke régóta kritikusa a Magyar Nemzeti Bank tevékenységének, a lap szerint ugyanakkor ezúttal az eddigieknél is keményebb üzenetet küldött. Úgy fogalmazott, „csekély vigasz, hogy nem értenek hozzá.″
Parragh a jegybank veszteségtérítése kapcsán intézett kritikát a Magyar Nemzeti Bank felé. Úgy véli, valakinek ki kell fizetnie ezt a számlát, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy ez már elúszott.
A Kamara elnöke szerint belső erőforrásokra épülő növekedési modellre van szükség, amiben nagy szerepet kap a kedvezményes kamattámogatású Széchenyi-kártya program, ugyanakkor muszáj lenne a kamatszinteket csökkenteni, hogy a hitelezés fenntartható legyen.
Hozzátette, a problémák nem lehet ugyanazzal a gondolkodással megoldani, mint amivel csinálták őket, „de ugyanazokkal az emberekkel se.”
Nagy Márton: reméljük, nem vakul meg a jegybank
A gazdaságfejlesztési miniszter szintén felszólalt a lap konferenciáján, ahol úgy fogalmazott: „túl vagyunk a fordulaton, jövünk ki a viharból.” Ezt azzal indokolta, hogy szeptemberben hosszú idő után nőttek a reálbérek. Másfelől viszont a reálkamat is pozitív lesz – tette hozzá. Hozzátette, szerint az a gond az MNB-vel, hogy kizárólag az infláció letörésével foglalkozik.
A jegybankról a miniszter úgy vélekedett, hogy az „küklopszüzemmódban működik”, és reméli, hogy „nem vakul meg”.
Matolcsy György már száz évre tervez
Az Egy övezet, egy út (BRI) kezdeményezés elindításának első tíz éve egyértelmű siker - erről beszélt Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke Budapesten, az MNB és a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetségének közös, Egy övezet, egy út kezdeményezés tizedik évfordulója alkalmából szervezett szakmai konferencián.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Saját aranyukra fáj a németek foga