Március 26-tól indul a Vidéki otthonfelújítási program a nyugdíjasoknak – tájékoztatott Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán vasárnap közzétett videóban. Nyitrai kiemelte: az Orbán Viktor vezette nemzeti kormány számára kiemelten fontos a nyugdíjasok helyzete.
Ez számunkra becsületbeli ügy. Visszaépítettük és állandósítottuk a baloldali kormányok által elvett 13. havi nyugdíjat
– húzta alá a kormányfő tanácsadója. Hozzátette, hogy az indokolatlan és túlzó áremelkedések esetében a kereskedők profitját korlátozzák, megvédik a rezsicsökkentett árakat, ennek köszönhetően egész Európában a magyar nyugdíjasok fizetik a legkevesebbet a gázért és az áramért. Folytatódik a nők 40 és a gondosóra program is – zárta a felsorolást a politikus.
Célkeresztben az idősek
Fónagy János, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára a videóban ugyanilyen fontos feladatnak nevezte a megfelelő lakhatási körülmények biztosítását az időseknek. Ezért döntött úgy a kormány, hogy az 5 ezer fő alatti településeken élő nyugdíjasoknak is lehetővé teszi, hogy pályázzanak a Vidéki otthonfelújítási programban. Közlése szerint
legfeljebb 3 millió forint vissza nem térítendő támogatásra lehet pályázni, a felújítási költségek maximum 50 százalékára. Az otthonfelújítási munkák előfinanszírozására 6 millió forintos kedvezményes hitelkonstrukció is elérhető, amelyre az állam kamattámogatást nyújt.
A támogatást igénybe lehet venni például ablakcserére, fűtési rendszer kialakítására, korszerűsítésére, belső felújításra, vagy akár kerítés építésére is. Az NGM parlamenti államtitkára kiemelte, hogy a Vidéki otthonfelújítási program bővítése csaknem 600 ezer idős embernek teremt lehetőséget arra, hogy felújítsa vagy megszépítse otthonát.
A videóban közölték: a támogatást március 26-tól 2026. június 30-ig lehet igényelni, személyesen a Magyar Államkincstárnál, postán, vagy elektronikus úton a www.allamkincstar.gov.hu oldalon.
Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet