Összeomlóban a gyermekvédelem, több mint száz nevelőszülő felmondott az átvilágítás miatt, írja a Népszava.
A gyermekotthoni dolgozók után nevelőszülők is tömegesen mondanak fel a méltatlan átvilágítás miatt.
Az 5887 nevelőszülő közül 113-an már biztosan felhagynak hivatásukkal a kifogástalan életvitel ellenőrzése miatt
– közölte a Belügyminisztérium.
Kapcsolódó
A távozók közül 48 megtagadta a kifogástalan életvitel ellenőrzéséről szóló adatlap kitöltését, 65 pedig kérte jogviszonya megszüntetését. A tárca arról nem adott tájékoztatást, hogy mi lesz a távozó nevelőszülőknél élő gyerekek sorsa.
A létszámcsökkenés súlyos csapás az ágazatra, hiszen már is eddig is mintegy kétezer nevelőszülő hiányzott ahhoz, hogy – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – minden 12 évesnél fiatalabb gyereket családnál helyezzenek el. A drámai helyzet tovább romlik, elhagyott újszülöttek, csecsemők azért várakoznak kórházi körülmények között, mert nevelőszülői férőhely híján nem tudnak gondozási helyet biztosítani számukra.
A nevelőszülői felmondások azt jelentik: a kegyelmi botrány politikai kárainak mérséklése miatt elrendelt – a nevelők magánéletét és párkapcsolatát részletesen firtató, heves vitákat szító – ellenőrzés széles körben rombolja a gyermekvédelmet.
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság intézményeiben dolgozó 4241 gyermekvédelmi munkatárs hat százaléka távozik a méltatlannak tartott átvilágítás miatt.
Közülük 137-en tagadták meg a kifogástalan életvitel ellenőrzéséről szóló adatlap kitöltését, 128-an pedig kérték jogviszonyuk megszüntetését.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat megerősítette, hogy elkezdték a gyerekvédelemben dolgozók szokásainak és életkörülményeinek ellenőrzését. Az ellenőrzés során nem kutatnak, vagyis például fiókokba, szekrényekbe nem néznek be. Viszont többen azt állították, az ellenőr a fiókokat is kihúzta, végigjárta a lakást, volt akinél a tyúkólban kerestek sátánista jelképet. Más viszont semmi ilyet nem tapasztalt, csak a kérdőívre adott válaszokat beszélték végig.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót