A cég idézi a KSH szeptember végén publikált adatát, amely szerint 15,6 évre nőtt a személygépjárművek átlagos kora a 2022. decemberi 15,4 évről.
A magyar utakon több mint 4,14 millió autó jár, így ez az arány már környezetvédelmi és biztonsági szempontból is kritikus
– mutatnak rá.
Tavaly december óta több mint 47 ezerrel emelkedett a magyar rendszámú személyautók száma, részben új járművekkel, részben import autókkal gyarapodott az állomány. Az import ugyanakkor nem frissítette az autóparkot, ugyanis a június végéig behozott autók 60 százaléka 10 évnél idősebb volt. Így azok, akiknek új járműre nincs pénzük, de autót szeretnének cserélni, továbbra is az idős hazai járművekből válogatnak.
Tóth Péter, a Das WeltAuto Centrum értékesítési igazgatója súlyos problémának látja, hogy az öreg autók tulajdonosai járművük eladására készülve az utolsó egy-két évben jellemzően már nem törődnek a karbantartással. Ezek a korszerűtlen, elhanyagolt járművek ráadásul az elvárt környezetvédelmi normákat sem teljesítik – emelte ki, hozzáfűzve: ezek az autók várhatóan öt éven belül használhatatlanná válnak, vagy gazdasági totálkárosak lesznek.
Tóth Péter a hazai autóállomány átlagéletkorának csökkenésére akkor lát esélyt, ha rendeződik az újautó-értékesítés piaca, és csökken az importban megjelenő koros autók száma.
A Magyarországon forgalomban levő autók kor szerinti listáját a Zastava vezeti 36,9 éves átlagéletkorával. A jelenleg is kapható márkák közül – népszerű old timer autóik miatt – a Fiat áll az élen 17,3 átlagévvel, az Opelek átlagéletkora 11,3 év, a Volkswageneké 12,7 év.
A Das WeltAuto a Volkswagen konszern márkáit forgalmazó Porsche Hungaria használtautó-üzletága, amely 29 márkakereskedésből álló országos értékesítői hálózattal rendelkezik.
Évi 18 ezer kilométeres használat mellett sem éri már meg a saját autó
Egyre többen használják az autómegosztást a saját gépjármű helyett. Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot