A bevándorláspártiak megtámadták a Fideszt az Európai Néppártban (EPP), arra törekednek, hogy az egész EPP-t átalakítsák egy bevándorláspárti nemzetközi szervezetté, a magyarok pedig ezt meg akarják akadályozni - idézte a Népszava Orbán Viktor miniszterelnököt, aki a Kossuth rádiónak adott szokásos pénteki interjújában beszélt.
A kormányfő megismételte, hogy a keresztény kultúra megvédése és a migráció ügyében semmilyen kompromisszum nem képzelhető el. Arról is beszélt, hogy a Fidesznek több lehetősége van néppárton belül vagy kívül folytatni a politizálást Európában. Naponta tárgyal sok mindenkivel. "Égnek a vonalak: beszéltem Jean-Claude Junckerrel, Weber úrral, jelentős volt miniszterelnökökkel és elnökökkel, hivatalban lévőkkel is. Nagy tárgyalások zajlanak. Vasárnap már Lengyelországban leszünk".
Kapcsolódó
Orbán Viktor elképzelhetőnek tartja, hogy a Fidesz kikerül az EPP-ből. Lehet, hogy "nekünk valami új dolgot kell indítanunk Európában, és lehet, hogy ennek a vitának ez lesz a vége, hogy a helyünk végül is nem a néppártban van, hanem azon kívül" lesz.
Az első hely, ahol tárgyalni fognak, Lengyelország lesz. Emlékeztetett, hogy a Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) nem tagja a néppártnak. Orbán bejelentette, hogy a március 15-i nemzeti ünnepen beszédet fog mondani Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál