Matolcsy György összegyűjtötte és rendszerezte korábbi írásait, és az azokban tett kijelentéseit vizsgálta meg az Index.

E kötet Magyarország és a magyarok jövőjéről szól, egy lehetséges és sikeres jövőről

– ezzel a mondattal kezdte Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke legújabb könyvét, ami a Magyar jövőkép és stratégia 2010–2030 címet viseli. A kötetben található értekezéseket korábban 2019 és 2022 között már publikálta, a szerző most rendszerezte a korábbi írásait.

Gondolatok a kormányzás gyengeségeiről

A jegybankelnök két csoportot felcímkéz: szerinte „a kritikusan és önállóan gondolkodó magyarok” helyeslik nézeteit, míg „a kormányzó politikai elit, főként a Miniszterelnök köréből” képviseli az ellenérzéssel bírók táborát. 

Matolcsy György bevezetőjében kitér arra is, hogy sem a miniszterelnök, sem ő nem tévedhetetlen, mindenkinek szüksége van visszajelzésre, vitára, javaslatokra. 

Minél többször szerez többséget, sőt kétharmadot egy politikai erő, annál nagyobb szüksége van vitákra, alternatívákra

– írta, majd kiemelte:

A PÁRÁS SZEMŰ, MINDEN KÉTELKEDÉSTŐL MENTES CSODÁLÓK NÉGYÉVENTE A GYŐZELEM ÉJSZAKÁJÁN ÉRTHETŐEK, DE HA EZ MÉG ÉVEKIG TART, AKKOR A RENDSZER ELTÉVED.

Szerinte ez történt Magyarországon, és ezért nem állunk nyerésre a 2020-as évtizedben, sőt, úgy véli, ha 2030-ra így folytatjuk, akkor az Európai Unió leggyengébb öt tagállama között találjuk majd magunkat. 

Mindazonáltal kiderül, hogy új kötetével szeretne e borús jövőkép ellen harcolni, és szerinte az eddigi magyar sikerek arra épültek, hogy volt világos jövőképünk. Úgy fogalmazott, hogy 

a miniszterelnök időnként felvet egy új célt, jövőképet, de ezek nem mérhetőek, vagy délibábnak tűnnek, vagy finoman szólva is megtévesztőek.

Az „elmúlt nyolc év” dilettantizmusáról

A regnáló jegybankelnök azt is részletezte, hogy meglátása szerint a rendszerváltást követően milyen epizódok voltak a magyar gazdaságban: 

  • az első remény 1998 és 2002 között csillant fel,
  • majd érkezett egy „dilettáns” politikai elit, 
  • aztán 2010–2013 között rendbe tették az állam pénzügyeit, 
  • majd 2013 után a jegybanki pénzpolitikát. 
Ez hozta meg egészen 2019-ig a Trianon utáni 100 év legjobb évtizedét

– írta.

Csakhogy aztán beütött a koronavírus-világjárvány és az orosz–ukrán háború. Míg az előbbit szerinte jól védtük ki, az utóbbi következtében kialakult visszatérő inflációra a kormány már hibás válaszokat adott. 

Matolcsy György szerint idén a gazdasági felzárkózás elakadt, a vállalkozások és a családok túlélő üzem- és életmódba kacsoltak, de mindig van kiút, így most is, és úgy véli, ennek megtalálásához kíván hozzájárulni a könyve.