A friss elérhető adatok szerint a munkaerőpiacon 993 ezer 25-40 év közötti nő dolgozik, közülük mintegy 380 ezer gyermektelen. Ez a teljes foglalkoztatotti létszám 8,4 százalékának felel meg.
Statisztikailag ugyanakkor a kormánynak még ebben a helyzetben sem kellene aggódnia az Mfor.hu szerint, hiszen egy ilyen demográfiai robbanás a statisztikán nem hagyna nyomot. A kismamák a piac inaktív csoportjába tartoznak, így pedig nem növekedne a munkanélküliség azzal, hogy a foglalkoztatottak köréből kikerülnek.
Kapcsolódó
Ugyanakkor a bejelentett akcióterv munkaerőpiaci lába rettentően hiányzik - hívta fel a figyelmet a portál. Bár a beígért támogatások jelentősek, a mindennapokhoz is szükséges anyagi fedezet nem látszik, azt a szülési szabadságra vonuló nő csökkentett jövedelme nem biztos, hogy megfelelően tudja fedezni. Illetve többen lehetnek olyanok is, akik egy bizonyos idő eltelte után a gyermek mellett is vállalnának munkát. Erre lehetőséget adna, hogy a nagyszülők is elmehetnének gyedre, de ettől még a gyermekükkel inkább maradni akaró fiatal anyák foglalkoztatására más megoldást kell találni. Ezt pedig a jelenlegi munkaerőpiac nem támogatja: hiányzik a részmunka, a távmunka nagyobb fokú kormányzati ösztönzése.
Tovább árnyalat a képet a Népszavának nyilatkozó Darvas Ágnes szociológus. Véleménye szerint ugyanis pénzügyi támogatás rövid távon növelheti a családalapítási kedvet, ám az eddigi tapasztalatok és a szakirodalom szerint hosszabb távon nem eredményeznek jelentős demográfiai javulást.
A szakértő úgy véli, a családalapítás nem egyszerűsíthető le a pénz és az egyszeri támogatások kérdésére: az egzisztenciális biztonság, a nők munkahelyi helyzetének, az oktatási és egészségügyi szolgáltatások javítása, tisztességes jövedelmek, kiszámítható foglalkoztatási körülmények, gyerekbarát társadalmi környezet jelentenék a valódi motivációt. Ráadásul a támogatások tekintetében csak a házasokra gondolnak, holott a gyermekek egyre nagyobb arányban születnek házasságon kívül. Az alapvetően a jobb helyzetű családokat célzó csok bővítése segítség lehet egy újabb, eddig kimaradó körnek, de a legszegényebb családokat továbbra sem érinti. A további 21 ezer férőhely létrehozásával sem lesz teljes körű a bölcsődei ellátás, csak az érintett korosztályok harmada számára - fogalmazott Darvas.
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban