Szinte egyidőben alakult ki csörte a K&H és a magyar kormányfő között, amikor bejelentette, hogy
a 14. havi nyugdíjat jövő januárban elkezdik kifizetni – lépésekben.
Ennek részleteiről többet nem mondott Orbán Viktor, de reagált a felvetésekre.
A miniszterelnök szerint a K&H vezető elemzője beszállt a kormányellenes kórusba. Németh Dávid arról beszélt, hogy a bankszektorban a Tisza Párt választási győzelme esetén indulhat el kedvező hullám. A bank magyarázatot is adott erre a kijelentésre, mert szerinte az elemző szavait média is tévesen adta tovább.
Mint írják:
Németh Dávid hétfőn arról beszélt, hogy a költségvetés 2024-ben még jó helyzetben volt, az elsődleges – kamatkiadások nélküli – egyenleg ugyanis egyensúlyt mutatott. A jelenlegi kilátások alapján 2026 végére azonban a GDP 2-2,5 százalékára növekedhet az elsődleges hiány, a 3,5 százalékos kamatkiadásokkal együtt a teljes deficit már 6 százalék lenne, abban az esetben, ha nem történnek intézkedések. Amennyiben ezek elmaradnak, akkor a hitelminősítő intézetek leronthatják a magyar osztályzatot
– olvasható a K&H közleményében.
A K&H nyomatékosította,
bármelyik politikai erő nyeri meg a jövő áprilisi országgyűlési választásokat, a kedvezőtlenebb hitelminősítés elkerülése érdekében szükség lehet kiigazításokra. A K&H független pénzintézet, ennek megfelelően a működésének és üzletpolitikájának alapvetése, egyben szerves része, hogy szigorúan csakis és kizárólag üzleti, valamint gazdasági eseményeket, változásokat kommentál, ez pedig egyben azt is jelenti: politikai véleményt soha, semmilyen esetben nem nyilvánít
– áll a bank közleményben.
Hozzátették, Németh Dávid a sajtótájékoztatón pusztán példákat említett arra, hogy milyen lépések jöhetnek szóba az egyensúly helyreállítása érdekében.
Januárban már kezdik is a 14. havi nyugdíj bevezetését
Orbán Viktor Facebook-oldalán megjelent videóban nemzetközi bankárhálózatról beszélt, azt mondta, szerinte „az a bajuk, hogy a bankadóval bevontuk őket a közteherviselésbe. Ezért ekéznek lépten-nyomon.”
Orbán Viktor válaszolt a felvetésekre:
- a 14. havi nyugdíj bevezetését, ha lépésekben is, de januárban megkezdik,
- nem maximalizálják a 13. havi nyugdíjakat, ami megilleti az embereket, azt meg kell kapniuk,
- az édesanyák szja-mentességét minél hamarabb véghez kell vinni,
- a 3 százalékos kamathitelért, amely a fiatalok első otthona, ezért az utolsó vérig harcolni kell,
- a rezsicsökkentés marad,
- az árrésstopot júniusban lehet, hogy kiterjesztik, attól függ, mi lesz a helyzet.
„A nemzeti bankárok mindig is a nemzeti kormányok ellen fogadtak, ezért tesznek a Tiszára, régebben az egyesült ellenzékre, meg a szocikra, most a Tiszára, nincs ebben semmi új” – mondta a videó végén Orbán Viktor.