A düsseldorfi székhelyű vállalat első számú vezetője a stratégiai partnerségi viszony bővítéséről tárgyal Magyarországon. A látogatás során a felek együttműködési megállapodásokat írtak alá kis hatótávolságú légvédelmi fegyverrendszerek, valamint toronylőfegyverek, továbbá speciális közepes kaliberű gránátok közös fejlesztéséről és gyártásáról.
Havasi Bertalan elmondta: a miniszterelnökkel folytatott keddi megbeszélésen, melyen részt vett Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Maróth Gáspár kormánybiztos is, megvitatták a közös tulajdonú Rheinmetall Hungary vegyesvállalat regionális stratégiáját. Megvizsgálták, miként lehetne partnerként más országokat is bevonni az Európában egyedülálló kezdeményezésbe.
A felek egyetértettek abban, hogy az eddig megkezdett közös beruházások, így a Zalaegerszegen épülő Lynx harcjárműgyár nagy mértékben elősegítik Magyarország gazdasági, ipari-technikai fejlődését és a munkahelyteremtést. Ezek a projektek nemcsak hazánk szuverenitásához, hanem az európai védelmi képességek fejlesztéshez, ezáltal a stratégiai autonómia megvalósításához is jelentősen hozzájárulnak - mondta a sajtófőnök.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Összeomlás szélén Kijev, vészforgatókönyvre állt át az ukrán főváros
Leállt az M3-as metró
Minimálbérben is a sereghajtók között kullogunk az EU-ban