5-40 milliméter közötti csapadék volt jellemző országosan, ez a mennyiség mindössze 10 napra lesz elegendő. Mintegy 100-130 milliméternyi csapadékra lenne még szükség a talaj vízkészletének feltöltődéséhez.
Az elnök szerint a csapadék kifejezetten jót tett a március közepéig elvetett hagymaféléknek, gyökérzöldségeknek és a zöldborsónak. A paprikafélék palántázása, a dinnyefélék ültetése a héten kezdődik, ezek fejlődését öntöző-berendezésekkel segítik.
Kapcsolódó
Az ország összes megyéjét sújtja az aszály. A legjobb helyzetben a Dunántúl nyugati része, a Balaton környéke van, ahol télen több volt a csapadék. A legaszályosabb terület a Dél-Alföldön, Csongrád, Szolnok, Békés megye alsó részén található. A hétvégi csapadékból a Nyírség, az ország észak-keleti része kimaradt - jegyezte meg.
Apáti Ferenc, a FruitVeB alelnöke elmondta, hogy az eső átmenetileg növelte a páratartalmat, segítve a virágzást. Ugyanakkor a gyümölcsfák a megfelelő fejlődéshez ettől jelentősebb mennyiséget igényelnek.
A magyar gyümölcsültetvények fele az Észak-Alföldi régióban található, ahol nem volt számottevő csapadék, így a gyümölcsösök java részén nem segített érdemben a múlt heti esős idő. Sikerült a növények egészségét megóvni annak ellenére, hogy már virágoznak és a párás, hűvös időben több veszélyes gombafertőzés is gyorsan terjed.
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el