Péntektől kezdik el utalni a nyugdíjprémiumot és a kiegészítést a novemberi nyugdíjjal. Ennek örömére Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár péntek reggel sajtótájékoztatót is tart majd a novemberi nyugdíjkifizetésekkel kapcsolatban - derül ki egy meghívóból.
A Magyar Államkincstár (MÁK) már korábban hírül adta, hogy nem változik a nyugdíjkifizetés azt követően sem, hogy az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) november 1-jén a MÁK-ba olvadt. Ez azt jelenti, hogy a szokásos havi nyugdíjellátással együtt 2,75 millióan kapnak majd nyugdíjkompenzációt és egyszeri nyugdíjprémiumot.
Kapcsolódó
Így a postai kézbesítésnél változatlanul november 15-től, illetve december 4-től kezdődően 12 munkanap alatt, míg bankszámlára való átutalás esetén november 10-én (azaz holnap), majd december 4-én érkezik a járandóság.
Ráadásul nemcsak a nyugdíjkorhatárt betöltött idősek, hanem a fiatalabb, nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapják novemberben a nyugdíjprémiumot a kormány döntése értelmében.
Átlagnyugdíjjal számolva novemberben 24 ezer forinttal többet kapnak az érintettek.
Címlapkép forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető