Felesleges még egy szervezetet közbeiktatni ahhoz, hogy az idősebb korú munkavállaló is el tudjon helyezkedni, célszerűbb lenne ezt közvetlenül lehetővé tenni - állapította meg az MKIK első embere.
Véleménye szerint a több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakemberek továbbfoglalkoztatásának eszköze lehetne, hogy a munkavállalók - a nyugdíjkorhatárhoz közeledve, majd azt elérve - járulékterhe lépcsőzetesen csökkenjen - mondta a napilapnak.
Kapcsolódó
A közfoglalkoztatottak és az inaktívak még mindig jelenthetnek forrást a munkaadók számára. Emellett a távmunkáról sem szabad megfeledkezni. Parragh László abban is bízik, hogy a külföldön dolgozó magyarok közül akadnak olyanok, akik hazatérnek.
Az MKIK vezetése már elkészítette javaslatait a negyedik Orbán-kormány számára, ám ennek tartalmát az elnök nem közölte, arra hivatkozott, hogy nem szeretne a sajtón keresztül üzengetni.
Csoltó Gábor személyében ismét új elnök vezeti a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát (BKIK). Parragh úgy látja, hogy Budapesten sajátos kamarai gazdálkodás valósult meg, minden tagozat és osztály saját költségvetésből, a többiektől függetlenül működik. Ez a gyakorlat összefonódásokhoz, egy régebbi elnökhöz fűződő családi kapcsolatok kihasználásához vezetett. Mivel pedig a teljes megújulást nem sikerült elérni, így jogszabály-módosítással beavatkozásra lehet szükség a kamarai rendszerbe - fogalmazott az MIKIK elnöke.
Fotó forrása: Katona Vanda / Napi.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról