A novemberi juttatásokat már az átalakult hivatal fogja utalni a nyugdíjasoknak - közölte a MÁK-
A postai kézbesítésnél változatlanul november 15-től, illetve december 4-től kezdődően 12 munkanap alatt, míg bankszámlára való átutalás esetén november 10-én, majd december 4-én érkezik a járandóság.
Kapcsolódó
Az államkincstár több százezer ember központi bérszámfejtését látja el hónapról-hónapra: család- és szociális támogatásokat utal, valamint intézi az uniós fejlesztési- és mezőgazdasági támogatásokkal kapcsolatos pénzügyi feladatokat. Az elmúlt évek változásainak köszönhetően a személyi és a technikai feltételek is adottak a közpénzügyi kifizetések teljesítéséhez - olvasható a hétfői közleményben.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken jelentette be, hogy Varga Mihály tárcavezető az összevonást követően a hivatal vezetésével Mészáros Józsefet, az ONYF eddigi főigazgatóját, a MÁK átalakításáért felelős kormánybiztost bízta meg írta az MTI.
Címlapkép forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy