A forgalom jelentősen megélénkült az októberi 2,6 százalékos növekedés után. Az év első tizenegy hónapjában szintén 4,7 százalékkal nőtt az üzletek forgalma a naptárhatástól megtisztított adatok szerint - jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Novemberben is a nem élelmiszer-kiskereskedelem 8,1 százalékos emelkedése húzta a növekedést az októberi 4,4 százalék után. Az élelmiszerüzletek forgalma 2,1 százalékkal nőtt. Az üzemanyag-fogyasztás 5,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az októberi 1,2 százalékos ütemet követően, amelyben a jövedékiadó-emelés miatt szeptemberre előrehozott tankolások is szerepet játszottak.
Legolvasottabb
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat