Mérsékelten növekedett augusztus-októberben a foglalkoztatottak száma. Az előző év azonos időszakához képest 40 ezerrel dolgoztak többen, ez összesen 3 millió 863 ezer főt jelent a 15-74 éveseknél. A foglalkoztatottság emelkedése azonban továbbra is 50,3 százalékon tartotta a teljes munkaképes korosztályhoz viszonyított rátát, igaz ez még mindig hároméves rekordnak számít, május-júniusig ráadásul 50 százalék alatt volt az arány.
A munkanélküliek száma 468 ezer fő volt, ez 2,5 ezres növekedést jelent. A munkanélküliség ráta így hajszálnyival 10,8 százalékra növekedett. A mutató sok év után először 2009 közepén ment fel a kétszámjegyű tartományba, az elmúlt hónapokban pedig a 11 százalékos szintet súrolja alulról. Mindez egy bővülő aktivitási rátát jelent, melynek szintje ekkor 56,4 százalék volt.
A férfiak munkanélküliségi rátájának értéke az elmúlt egy év alatt 0,5 százalékponttal 10,6 százalékra csökkent, miközben a nőké 0,4 százalékponttal 11 százalékra emelkedett.
A munkanélküliek 17,6 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki. A korcsoport 27,0 százalékos munkanélküliségi rátája csaknem megegyezett az előző év számaival. A 25-54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája - az egy évvel ezelőttivel lényegében megegyező - 9,8 százalék volt.
A munkanélküliek 47,9 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos idő¬tartama 17,7 hónap volt.
Legolvasottabb
Nem szállít orosz olajat a Janaf Magyarországnak, pedig égetően nagy szükségük lenne a pénzre
Erre senki nem számított: valami történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal
Súlyos figyelmeztetés érkezett a Vatikánból: a pápa szerint helyreállíthatatlan szakadék jöhet
Szemben a hatalommal – új életet kezdett a nemzet dúsgazdag legendája
Újabb élelmiszer-utalvány érkezhet a nyugdíjasoknak
Jó lesz bespájzolni: rettenetes árakon vehetjük majd a gyógyszereket
Amióta itt van ez a gyár, minden csak romlik - Gödieket kérdeztünk a Samsung-ügyről
Teltház a nagy légitársaságoknál – utasok ezrei maradhatnak a Távol-Keleten
Trump elégedett, de Putyin gyászol: "az ajatollah kiemelkedő államférfi volt"