2025 szeptemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 669 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 218 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,5 százalék volt – közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Foglalkoztatottság július–szeptember között
Azt írták, a 2025. július–szeptemberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15–74 évesek körében 4 millió 679 ezer fő volt, 29 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban.
A férfiak körében a foglalkoztatottak száma 21 ezer fővel, 2 millió 470 ezer főre, míg a nők esetében 2 millió 209 ezer főre mérséklődött.
A hazai elsődleges munkaerőpiacon 4 millió 504 ezer fő dolgozott, mely 41 ezerrel elmaradt az előző év azonos időszakában mért értéktől. A közfoglalkoztatottak létszáma 72 ezer fő, a külföldön dolgozóké pedig 103 ezer fő volt.
A 15–64 évesek körében a népesség és a foglalkoztatottak számának egyidejű csökkenése mellett a foglalkoztatási ráta gyakorlatilag nem változott, 75,4 százalék volt. Ez az érték a férfiak esetében 78,8 százalékot, a nők körében pedig 71,9 százalékot mutatott.
Munkanélküliség július–szeptember között
A 2025. július–szeptemberi időszakban a 15–74 éves munkanélküliek átlagos száma 221 ezer fő, a munkanélküliségi ráta pedig 4,5 százalék volt.
A férfiak esetében a munkanélküliek száma 120 ezer, a nőknél 101 ezer főt tett ki.
A ráta a férfiak esetében 4,6 százalék, a nők körében 4,4 százalékos értéket mutatott, mely gyakorlatilag megegyezett az előző év július és szeptember közötti értékkel.
A munkakeresés átlagos időtartama 11,2 hónap volt, a munkanélküliek 45,6 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje keresett állást, miközben 29,3 százalékuk már legalább egy éve nem talált munkát.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma 2025. szeptember végén az egy évvel korábbihoz képest 3,6 százalékkal, 220 ezer főre mérséklődött.
Megrázó: rengetegen párologtak el a magyar munkaerőpiacról, nálunk volt a legdrasztikusabb visszaesés az EU-ban
Javult az uniós foglalkoztatottság, miközben eddig Magyarországon volt a legdrámaibb csökkenés az idén. Felvázoljuk, hogyan is alakult a foglalkoztatási ráta az EU-ban, és hogy pillanatnyilag hazánkban miről tanúskodnak a számok. Grafikonokon szemléltetjük az idevágó munkaerőpiaci folyamatok alakulását, és azt is érintjük, az AI felfutásával miképp alakulhatnak a foglalkoztatási trendek, melyik korosztály állását fenyegetheti az MI. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben