A NAV az érintett kedvezmények közé sorolta a 25 év alatti fiatalok, a 30 év alatti és a négy vagy több gyermeket nevelő anyák, az első házasok, valamint a személyi és a családi kedvezményt is. Kiemelték, hogy akik valamilyen szja adóalap kedvezményre voltak jogosultak 2023-ban, de nem kérték annak év közbeni, havi érvényesítését, azok egyösszegben juthatnak hozzá a pénzükhöz a mostani bevallásukkal.
Hozzátették, hogy a 25 év alattiak abban az esetben is érvényesíthetik utólag a kedvezményt, ha a munkáltatótól vagy kifizetőtől annak mellőzését kérték.
A közlemény szerint a 30 év alatti anyák is jogosultak adóalap-kedvezményre, nekik az összevont adóalapba tartozó, törvényben meghatározott egyes jövedelmeik után, a kedvezmény havi összegéig, nem kell szja-t fizetniük. Ez tavaly maximum 499 952 forint volt, vagyis a havonta fizetendő adójukat legfeljebb 74 993 forinttal csökkenthetik.
A négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezményét a jogosultak az összevont adóalapba tartozó egyes jövedelmekre érvényesíthetik, minden más kedvezményt megelőző sorrendben, értékhatár nélkül.
A személyi kedvezmény mértéke tavaly havi 77 300 forint volt. Ezt a közlemény szerint azok vehetik igénybe, akik a súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségekről szóló kormányrendeletben említett betegségben szenvednek, továbbá aki rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesül.
A családi kedvezménnyel az összevont adóalap csökkentheti, jogosultsági hónaponként az eltartottak számától függően érvényesítő. Az egy gyermeket nevelőknél így havonta 10 ezer, két gyermeket nevelőknél 20 ezer, három vagy több gyermeket nevelőknél pedig 30 ezer forinttal több kerülhet a családi kasszába – írja a NAV.
Az első házasok kedvezménye változatlanul a házasságkötés hónapját megelőző 24 hónapot át havi 5000 forint adómegtakarítást jelent a házaspároknak.
A NAV közölte továbbá, hogy 2023. január 1-jétől a súlyosan fogyatékos, valamint a tartósan beteg eltartott gyermek, illetve személy után jogosultsági hónaponként a kedvezmény havi összege 66 670 forinttal emelt összegben vehető igénybe.
Sok százezret bukhat a nyugdíjából, ha erre nem figyel
A nyugdíj- és egészségpénztári tagok számára a biztonságos, nem túl kockázatos befektetési forma a legfőbb szempont, ugyanakkor jó részük számára fontos a 150 ezer forintos adó-visszatérítés is.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége