A fejlesztés az Európai Unió Kohéziós Alapja (KA) támogatásával és a magyar állam társfinanszírozásával valósul meg, amelynek keretében bruttó 234 millió forint összegű, vissza nem térítendő támogatásban részesül - írta az MTI-re hivatkozva a Portfolio.
A fejlesztések Budapest, Balatonkenese és Győr egy-egy katonai objektumát érintik. A három helyszínen megvalósuló beruházással 500 kW összteljesítményű kiserőmű létesül.
Kapcsolódó
A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint a projekt hozzájárul a villamos energia felhasználás egy részének megújuló energiaforrással történő kiváltásához.
A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség céljai között szerepel, hogy a lehetőségeket kihasználva élen járjon a megújuló energiaforrások felhasználásában és a környezetbarát technológiák alkalmazásában, ezzel is követendő példát mutatva dolgozóinak, szakembereinek és az oda látogatóknak - közölték.
A projekt ütemezése alapján az előkészítő tevékenységek 2018-ban kezdődtek meg, a kivitelezés pedig 2019 második negyedévében valósul meg. (Százmilliárdot költünk honvédségi helikopterekre.)
A kép illusztráció, forrás: Pixabay.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban