Magyarország napelem-nagyhatalom: elég ha csak az Eurostat adatait nézzük, melyek szerint a napenergia 2022-ben a bruttó villamosenergia-termelés 13,2 százalékát tette ki Magyarországon, míg az uniós tagállamokban ez az arány átlagosan ennek alig több mint a fele, 7,4 százalék volt. A napelemek számának hazai növekedése az utóbbi évtizedben szintén elképesztő mértékű volt: míg 2010-ben hírnek számított, hogy a hazai összkapacitás elérte az 1 MW-ot, 2024-re 7551 MW-ig jutottunk, ez derül ki a Miskolci Egyetem kutatóinak tanulmányából.
A hatalmas kapacitásnövekedés azonban területileg egyáltalán nem egyenletesen következett be, ez pedig egyenetlen terhet rótt az elektromos hálózatra. Részben ez is indokolhatta az új lakossági napelemes rendszerek árambetáplálásának 2022. október 31-i befagyasztását, és az átállás megkezdését az éves szaldóelszámolásról a bruttó elszámolásra.
Kapcsolódó
Meglepő lakossági preferenciák
Hogyan tovább? – merülhet fel a kérdés a döntéshozókban és az áramszolgáltatókban, hiszen a napelemes technológia egyre fejlődik, az emberek szívesen használják, ráadásul Magyarország a Nemzeti Energia- és Klímatervben 2030-ig további 4000 MW kapacitás telepítését vállalta. A kérdés megválaszolásának egyik kulcsa annak kiderítése lehet, hogy mi jellemző azokra a területekre, ahol sok, illetve ahol kevés lakossági napelemet telepítettek. Így talán hozzá lehet igazítani a hálózat fejlesztését a valós igényekhez.
Szép Tekla és Tóth Géza, a Miskolci Egyetem kutatói éppen ezt vizsgálták, Magyarország járásainak adatai alapján. Kezdetben feltételezték, hogy olyan logikus jellemzők lesznek meghatározók, mint a napsugárzás mennyisége vagy az átlagos jövedelem (több napsütés, magasabb jövedelem - több napelem). Tévedtek.
Kiderült, hogy a napelemek számát adott járásban sokkal jobban jelzi az ott élő emberek átlagos végzettsége, vagy a lakások alapterülete és kora.
Fontos a beépítettség is, vagyis minél nagyobb a járások települései belterületének aránya a közigazgatási területhez viszonyítva, annál kisebb a napelemek aránya.
A háztartási méretű napelemes rendszerek számának és száz háztartásra jutó arányának térbeli képe 2023-ban

A tanulmány eredményei szerint azokon a településeken várható a napelemes rendszerek magas aránya, ahol relatíve új, nagy alapterületű, alapvetően családi házas jellegű lakások vannak magasabb végzettséggel rendelkező lakosokkal.
Hideg és forró pontok, összetartó szomszédok
Az alábbi ábra a háztartási méretű napelemes rendszerek számának (térbeli torzítás) és száz háztartásra jutó arányának (szín) térbeli képét mutatja 2023-as adatok alapján.

Sok napelemet telepítettek a főváros, illetve agglomerációja területén, a megyei jogú városok járásaiban, valamint a Balaton térségében is. Ha az arányokat nézzük, a budapesti agglomeráció és a Balaton térsége szintén erős, viszont a Bólyi és a Mórahalmi járások magas arányai a kutatókat is meglepték, hiszen kívül esnek a főváros vagy az üdülőterületek vonzáskörzetén.
A kutatók kíváncsiak voltak arra is, hogy a szomszédos járások lakóinak “napelemkedvelése” mennyire hasonlít egymáshoz. Összefüggő “forró” területeket találtak Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron, illetve Vas vármegye nagy részén, a “hideg” területek — vagyis a napelemben szegényebbek — pedig számos járást lefedtek az ország délnyugati és északkeleti részén, de ide tartoznak Budapest belvárosának kerületei is (amit egyértelműen magyaráz a sűrű beépítettség).
Joggal merülhet fel a kérdés, hogy az eredmények alapján mely területekre lenne javasolt a további napelemes kapacitások telepítése, hogy elérjük a Nemzeti Energia- és Klímatervben meghatározott 12 000 MW-os, vagyis a mainál kicsit több mint 4000 MW-tal nagyobb célszámot.
A kutatók eredményei alapján érdemes lenne megvizsgálni a halványkékkel (Budapest 16. kerület, enyingi, esztergomi, veszprémi) és a rózsaszínnel jelölt járásokat (hajdúböszörményi, paksi). Ez előbbiek olyan területi egységek, ahol az adottságok megfelelőek, de mégsem terjedtek el a napelemes rendszerek. Feltételezhetően célzott támogatásokkal könnyen lehetne változást elérni. Jó példaként szolgálhatnak a rózsaszínnel jelölt járások, ahol a szomszédoknál magasabb értékek tapasztalhatók.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Erdő Péter megvalósíthatja a több száz éves magyar álmot, mutatjuk a legfrissebb számokat

Beindul a vérbiznisz, az ukrán óriás Erdélyre kacsintott

Újabb európai országot támadnak az oroszok

Kelet-európai bíborost bízott meg utolsó kívánságának teljesítésével Ferenc pápa

Ausztriának befellegzik, jön a recesszió

Nem egyértelmű, hogy a tulajdonosnak joga van-e eladni a saját lakását

Amerika döntésre jutott: szétverné a Google birodalmat

Jobbak vagyunk, mint Ausztria, és ezt maga az Eurostat állítja

Vibrátor is került a bakonyi illegális mocsokba
