A fogyasztói árak 2,9 százalékkal emelkedtek 2016 és 2017 februárja között - jelentette a KSH. Ilyen mértékű emelkedésre 2013 óta nem volt példa Magyarországon, s az elemzői várakozásokat is meghaladta.
Az élelmiszerek ára 1,9 százalékkal ment feljebb, ám ez nagy eltéréseket takar. A cukor 14, a sertéshús 10, a sajt 5,7, a burgonya-friss zöldség-gyümölcs hármas 4,9 százalékkal drágult. Eközben a baromfihús ára 17,4, a tojásé pedig 7,2 százalékkal csökkent.
Kapcsolódó
Az üzemanyagokért majdnem 20 százalékkal kellett többet fizetni idén tél végén, mint egy évvel korábban. A háztartási energia ára is nőtt egy kicsit (0,3 százalékkal), miközben a tartós fogyasztási cikkel lényegében ugyanennyivel (0,4 százalékkal) kevesebbe kerültek. A szeszes italok és a dohányáruk 2,8 százalékkal drágultak.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak