A Magyar Közlönyben megjelent határozatok a Gazdaság-újraindítási Alapból utaltak ki pénzt a falusi programokra. Minden közelebbi felhasználási cél nélkül 25 milliárd forinttal növelhető az idei költségvetésben a Magyar Falu Program kerete. Ezen túl - szintén ennek a programnak a színe alatt - 3,5 milliárd forint fordítható az utak felújítására.
Az idei eredeti költségvetésben a Magyar Falu Program működési kiadásra 50 milliárd, felhalmozási kiadásra pedig 142 milliárd forintot tartalmazott.
A Napi.hu februárban idézte Gyopáros Alpárt, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztost, aki 250 milliárd forintban határozta meg a Magyar Falu Program idei keretét.
Májusban a program keretében 935 kistelepülés 2055 ingatlanhoz jutott. Ugyan ebben a hónapban Gyopáros már arról beszélt, a szabad vállalkozási zónákban vagy 5000 fő alatti településeken működő mikrovállalkozások összesen 25 milliárd forint vissza nem térítendő - európai uniós forrással finanszírozott - támogatásra pályázhatnak május 31-ig. Ekkor a Magyar Falu Program idei hazai keretét már 600 milliárdosra tette, ehhez társult az uniós 25 milliárd forint.
Júniusban a kormány a Gazdaság-újraindítási Alapból 12 milliárd forintot tett át a Magyar Falu Program beruházásaira. Ugyan erre a célra a Központi Maradványelszámolási Alapból 4 milliárd 312 millió forintot került át ide.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Leállt az M3-as metró