Tessely Zoltán miniszterelnöki biztos Fejér megye legnagyobb beruházásának nevezte a projektet, hiszen a megye Top-forrásai 36 milliárd forintot tesznek ki, ez a beruházás önmagában 14 milliárdos.
A 2013-as székesfehérvári kihelyezett kormányülésen született döntés a beruházás elindításáról, majd a tervezésre a Velencei-tó-Vértes Kiemelt Térségi Fejlesztési Tanács nyert 792 millió forintot - tette hozzá.
Kapcsolódó
A munkálatok tervezett befejezése 2021 augusztus. Ha egy másik kormánydöntéssel kiemelt turisztikai területté válhat a tókörnyék, akkor újabb fejlesztési lehetőségek nyílhatnak meg. A folyamat a végső szakaszába lépett, mert a kormány a Magyar Turisztikai Ügynökség előterjesztését első olvasatban támogatta, s a budapesti agglomeráció részeként, Etyek és térségével és a főváros keleti agglomerációjával együtt kiemelt turisztikai területté teheti.
L. Simon László országgyűlési képviselő elmondta, hogy jelenleg a partszakaszok "retro hangulatot árasztanak", a strandok és kikötők pedig "katasztrofális állapotban" vannak, ezért a projektet nagyon szükségesnek tartja.
A tervekben szereplő összes fejlesztés megvalósításához szerinte további 3-4 milliárd forint kellene. Amit a kivitelező cég a projekt során áfaként befizet a költségvetésbe, fedezné a plusz forrásszükségletet, és ennek átengedését kérni is fogják a kabinettől.
A Kehop keretében megvalósuló projektre az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság konzorciuma nyert támogatást.
A beruházás végeredményeként a tó a távoli jövőben is fenntartható és üzemeltethető lesz, nem úgy, mint az elmúlt 50 évben, amikor folyamatosan romlott a vízminőség, illetve kezelhetetlen területek, nádasok alakultak ki sok helyen - mondta Láng István az OVF műszaki főigazgató-helyettese.
A mai partfal az 1970-es években alakult ki, azóta jóformán semmi nem történt a tavon, ami akár a vízminőség javítását, akár a turizmust szolgálta volna, kivéve a Velencei-tó Kapuja projekt, amely megvalósulása óta igen népszerű a strandolók körében - mondta Csonki István a KDTVIZIG igazgatója.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta