Nagy Márton a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara évindító rendezvényén úgy fogalmazott előadásában, hogy a 2023-as inflációs sokk hatására először csökkentek a reálbérek a 2008-2009-es válság óta, a bérek vásárlóértéke a minimálbéreseket leszámítva minden jövedelmi decilisben zsugorodott.
Kiemelte, hogy több mint egy évnyi csökkenés után a 2023 szeptembere óta tartó reálbér-növekedés hatására 2024-ben minden jövedelmi csoportban jelentősen nőtt a bérek vásárlóértéke, ennek hatására pedig a lakossági fogyasztás 2024 első három negyedévében az ötödik legmagasabb volt az Unió tagállamai között.
Ezzel szerinte visszanyerték a magyar családok azt a jövedelmi veszteséget, amit a 2022 óta tartó infláció okozott.
Nagy Márton hangsúlyozta, a kormány célja, hogy folytatódjon a bérek növekedése és a bérkonvergencia, összhangban a gazdasági lehetőségekkel: a minimálbér 2028-ra ezer euróra, az átlagbér pedig 1 millió forintra emelkedhet, 2027-re pedig a tervek szerint a legalacsonyabb törvényesen kifizethető bér az átlagbér 50 százalékát éri el.
Kitért arra ugyanakkor, hogy kihívást jelentenek a vállalati szektor számára a magas energiaárak és a növekvő bérköltségek: míg korábban a fókusz a bevételeik növelésére irányult, a cégek a gyenge külpiaci kereslet miatt a költségeik visszafogására, a hatékonyság és a termelékenység növelésére, valamint további szinergiákat biztosító felvásárlásokra kényszerülnek.
Kifejtette, hogy bár a magyar vállalatok termelékenysége megegyezik a régiós átlaggal, az unióban az egyik legalacsonyabb, ezen pedig javítani kell. Ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy a magyar gazdaság a duális szerkezetéből adódóan a munkaerő-termelékenység jelentős különbségeket mutat a hazai és a külföldi tulajdonú vállalatok között.
Meglátása szerint partnerségi megállapodásokkal és az ellátási láncok erősítésével csökkenthető a hazai vállalatok termelékenységi lemaradása, amely a multinacionális vállalatokénak a felét éri el.
Hamarosan tényleg jöhet az ezer eurós minimálbér
Egyeztetett a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) tagjaival Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot