A tárca közlése szerint a miniszter elmondta: Magyarországnak nyitott és exportorientált a gazdasága, ezért fontos, hogy minél több nemzetközi finanszírozási forrást vonjon be a gazdaság működésébe, különös tekintettel a beruházásokra és a külkereskedelemre.
Hozzátette, éppen ezért volt nagy jelentősége a moszkvai székhelyű Nemzetközi Beruházási Bank azon döntésének, amelynek értelmében a szervezet Budapesten nyitja meg regionális központját.
Közölték, a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Banknak egyebek mellett tagja Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Vietnam és Mongólia.
Képünk forrása: AFP Photo/Tobias SCHWARZ
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük