„Az új szabályoknak és elvárásoknak figyelemmel kell lenniük arra, hogy ezek a csalások nem a banki rendszereket érintik, hanem az ügyfelek figyelmetlenségét vagy gyanútlanságát, esetleg hiszékenységét használják ki” – kommentálta a jegybank tervét az OTP Bank, miszerint a banki kárfelelősséget ki akarják terjeszteni azokra az esetekre is, amikor az ügyfelet a bank nevében bírják rá a fizetés kezdeményezésére.

Kiemelték: ennek tudatában minél nagyobb felelősséget terhel a bankokra a szabályozó, annál nagyobb mértékben kockáztatja a további morális eróziót, azaz a felelőtlen ügyfélmagatartást és a bűnözői oldalon megjelenő, jóhiszeműnek álcázott csalások volumenének növekedését.

Az OTP Bank támogatja a csalások elleni közös küzdelmet, ahogy eddig is, ezután is a szabályozásokat és előírásokat meghaladó szigorúsággal, az ügyfelek érdekének megfelelő módon és mértékben fog erőfeszítéseket tenni a hatékony megelőzés terén.

Valós probléma

A Magyar Nemzeti Bank adatcsalásokra vonatkozó „öt csapás” intézkedéscsomagja egy valós társadalmi problémára reagál, egy olyan bűncselekmény-típus hatásait igyekszik csökkenteni, illetve a bankokra átterhelni, amellyel szemben az OTP Bank évek óta nagy erőkkel és jó eredményekkel küzd.

A csalásokkal szembeni hatékony fellépés legnagyobb kihívása, hogy a bűnözők nem a biztonságos banki rendszereket támadják, hanem az ügyfelek éberségét játszák ki, és vagy kicsalják tőlük a banki adataikat, vagy ráveszik őket, hogy maguk hajtsanak végre olyan átutalásokat, amelyek végül a bűnözőket gyarapítják.

A pénzintézet ügyfeleinek kárára sikeresen végrehajtott pénzforgalmi visszaélések volumenét felére sikerült visszaszorítani az egy évvel ezelőtti szinthez képest. Ennek hátterében azok az intézkedések állnak, amelyeket az OTP Bank több milliárd forintos ráfordítással, magasan a szabályozói és felügyeleti elvárások felett hozott meg. A csalás-megelőzési erőfeszítések középpontjában az ügyfelek érdeke áll, hiszen – szemben minden más állítással – egy felelős pénzintézet elsősorban az ügyfelei biztonsága és bizalma érdekében cselekszik.

Mint írják, az OTP Bank eddigi erőfeszítései, amelyek messze túlmutatnak a szabályozói és felügyeleti elvárásokon, eddig legalább 17 milliárd forint összegű kártól óvták meg a bank ügyfeleit, és mára egyes elkövetési módoktól, mint például a Foxpost-típusú csalás, teljesen meg tudják óvni az OTP ügyfeleket.

„A probléma ugyanakkor valóban nincs megoldva, jogos az MNB törekvése, hogy szektorszinten és további jelentős mértékben csökkenjenek a csalások”

– teszik hozzá.

Ennek érdekében célszerű lépés az OTP Bank által már 2020 óta szorgalmazott központi visszaélésszűrő rendszer létrehozása, ami versenyszabályozási és adatvédelmi okokból is túlmutat az egyes bankok cselekvési mozgásterén.

Szintén elengedhetetlennek tartják a jogszabály módosítását, amely kivédhetővé teszi a telefonszámok megtévesztő felhasználását. A Bankszövetség és az NMHH együtt működik ennek előkészítésében, a telekommunikációs szolgáltatók bevonásával.