A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa nem változtatott az alapkamat 6,5 százalékos szintjén, ahogy nem módosította a kamatfolyosó két szélét sem – az egynapos (O/N) betéti kamat 5,5 százalék, felső széle, az egynapos (O/N) hitel kamata 7,5 százalék maradt – közölte honlapján az MNB. A jegybank tavaly szeptember óta nem változtatott a monetáris kondíciókon – tavaly ősszel 25 bázispontos csökkentésről határoztak a tanácstagok.
Az előző kamatdöntő ülésen, április végén a monetáris tanács egyetlen döntési javaslatot tárgyalt, az alapkamat változatlan szinten tartását. A tanácstagok megerősítették azon álláspontjukat, miszerint a szigorú monetáris kondíciók fenntartása indokolt.
Varga Mihály új törvénye hamarosan eltörli a Matolcsy-örökséget
Az MNB elnöke komoly bizonytalanságokat lát a magyar gazdasággal kapcsolatban, amely miatt huzamosabb ideig is változatlan maradhat az alapkamat szintje – az Economxnak az április végi kamatdöntő ülést követően azt is elmondta, hogy a május végét várja.A CIB elemzői szerint a hazai alapkamat az ősz kezdetéig a jelenlegi szinten maradhat, úgy vélik, hogy
óvatos monetáris lazításra csak a negyedik negyedévben nyílhat tér, de ehhez több előfeltételnek is teljesülnie kell.
Az ING Banknál is hasonlóan látják: a monetáris kondíciókon enyhíteni csak az év utolsó negyedévében lehetne a bank elemzői szerint, de ez is inkább csak elméleti lehetőség, mert túl nagyot nyom a latba, hogy
- magasak az inflációs várakozások,
- és a globális bizonytalanság is tartósnak tűnik.
Virovácz Péter, az ING vezető elemzője az Indexszel azt is közölte, hogy az alapkamat szintje, a kommunikáció hangvétele és a monetáris politika irányultsága egyaránt változatlan maradhat. A jegybank továbbra is szigorú, és az inflációs cél elérése mindennél fontosabb marad számára.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Saját aranyukra fáj a németek foga
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti