A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az elmúlt napokban adatokat kért be valamennyi hazai lakástakarék-pénztártól arról, hogy mekkora betét- és hitelállománnyal rendelkeznek majd november 16-i dátummal - mondta el az alelnök.
Az adatbekérési időpont oka, hogy a piaci szereplőknek a törvény szerint 30 napjuk van feldolgozni szerződéseiket. A lakástakarék-pénztári törvény módosítása 2018. október 17-én lépett életbe, így mostanra válik láthatóvá az utolsó napokban kötött állomány.
Kapcsolódó
Bár a kimagasló szerződésszám valóban figyelemfelkeltő, eddig a jegybankhoz nem érkezett olyan információ, amely szerint ne szabályosan kötötték volna meg a törvénymódosítás előtti utolsó napokban a szerződések egy részét - hangsúlyozta Windisch László. Felügyelt pénzügyi intézményekről lévén szó, a jegybank természetesen mindenkor kivizsgálja a jogszabály alapján hatáskörébe tartozó esetleges piaci szabálytalanságokat - mondta.
Mint a jegybank alelnöke emlékeztetett, a törvénymódosítás életbe lépése előtt érvényesen megkötött szerződésekre jár az állami támogatás. Az ezután megkötött szerződések esetében ugyanakkor már nincs állami hozzájárulás. A módosítás tehát kizárólag a költségvetési támogatásra vonatkozóan rendelkezett, a lakástakarék-pénztári piac működését, e piaci szereplők létét, a szektor biztonságát nem érintette - emelte ki Windisch László.
Mindenképp figyelmet érdemlő az, hogy a törvénymódosítás előtti napokban a lakástakarékok átlagos havi új szerződéseinek sokszorosát kötötték meg - mondta el a jegybanki vezető. Ez szerint rávilágít arra, hogy alapvetően valószínűleg nem a lakáscél, hanem az állami forrásból való minél magasabb hozam elérése motiválhatta az ügyfélrohamot.
Windisch szerint ez is azt mutatja, hogy indokolt lehet a lakossági állampapír-befektetési program bővítése, hiszen komoly lakossági megtakarítási potenciál keresi a magasabb hozamú, de kellően biztonságos befektetési formákat. Ez egyben segíthet abban is, hogy az államadósság minél nagyobb része hazai megtakarítóknál legyen, ezzel tovább javítva az ország pénzügyi stabilitását is - összegezte az MNB felügyeleti és fogyasztóvédelmi alelnöke.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban