A Magyar Orvosi Kamara a negyedik járványhullám miatt úgy döntött, hogy nem rendezi meg a november 27-ére kitűzött küldöttgyűlését.
Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő a Facebookon osztotta meg Kásler Miklós miniszter utasítását, amiből kiderül, hogy a kamara ha akarná sem tudná megtartani a rendezvényét.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője azt írja, „az új fertőzöttek és a fertőzésgyanús esetek, valamint a kórházi ellátást igénylő betegek számának folyamatos növekedése miatt szükséges csökkenteni a koronavírus fertőzés kockázatait, és megelőzni a koronavírus világjárvány továbbterjedését, ezáltal biztosítani szükséges az élet, egészség, vagyon- és jogbiztonság védelmét, az egészségügyi intézményi működés stabilitásának garantálását”.
Ezért a miniszter megtiltotta az egészségügyi ágazatba tartozó szakmai tárgyú rendezvények, így különösen a szakmai konferencia, a szakmai nap, a szakmai fórum, a szakmai előadás, a szakmai továbbképzés, a szakmai tanfolyam és tréning személyes jelenléttel történő megtartását. Vagyis gyakorlatilag az ágazatba tartozó mindennemű esemény megrendezését. Az utasítás rögtön hatályba is lépett, és visszavonásig érvényes - írja a lap.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Forrong a főváros: oktatási szakszervezetek tüntettek a kormány intézkedései ellen
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el