A tárcavezető az RTL Híradónak azt mondta: a korábbi megállapodásban rögzített 13 százalékos helyett csak 10 százalékos lehet minimálbéremelés. Hozzátette ugyanakkor, hogy jelen gazdasági körülmények között ennek is örülni kell.
Jelenleg érvényben van Magyarországon egy 3 éves bérmegállapodás, ami alapján idén 9 százalékkal 290 800 forintra, 2026-ban 13 százalékkal 328 600 forintra, 2027-re pedig 14 százalékkal 374 600 forintra emelkedik a minimálbér.
Egy szűk hónappal ezelőtt is még úgy tűnt, hogy a kormány tartani tudja magát ehhez, sőt, Nagy Márton maga is arról beszélt május végén, hogy nem változnak a számok. Legalábbis az akkori tényállás nem mutatott arra rá, hogy újra kellene tárgyalni a bérmegállapodásokat.
Nagy Márton úgy látja, ha csak egy százalék körüli a reális gazdasági növekedés a környéken, akkor azoknak és szép emelés a kétszámjegyű minimálbéremelés, akik csak keveset keresnek.
Annak, hogy a számok módosulhatnak, az volt a közvetlen előjele, hogy a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) augusztus közepén közölte: új tárgyalás kezdeményeznek a bérfelzárkózási program ütemezéséről.
Takács Péter: Két évig nem lesz béremelés az egészségügyben, nem épül meg a Dél-Budai Centrumkórház sem
Takács Péter egészségügyi államtitkár közölte: 2027-ig nincs beütemezve béremelés az egészségügyben. Viszont egy jó hírt is mondott a politikus. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben