A DK jogerősen megnyerte az alapítvány ellen indított perét, ezért pár héten belül kiderül, hogy mire költötte a klub a hozzájuk befolyt több milliárd forintnyi tao-pénzt - mondta Varju László. A független képviselő úgy fogalmazott, hogy bár a felcsúti egyesület "az ország legnagyobb tao-temetője", több más klub is milliárdokat kapott ezen rendszeren keresztül.
A most indított pereknek nagy szerepük lesz abban, hogy a Fidesznek 2018 után el kelljen számolnia "a korrupció melegágyaként működő" támogatási rendszerrel - jelentette ki. (Nemrég kiderül, hogy újabb tao-sportág jöhet.)
Arra is kitért, hogy a Fidesz a tao-rendszer meghosszabbítását kezdeményezte az EU-nál, de a Demokratikus Koalíció arra fogja kérni az Európai Bizottságot, hogy erre ne adjon engedélyt. Ezeket a pénzeket kórházfejlesztésekre, valamint az orvosok és ápolók béremelésére kellene fordítani - jelentette ki Varju László az MTI szerint.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy