Pénteken elkezdték a prémiummal és kiegészítő emeléssel növelt nyugdíjak kifizetését. Ez átlagosan nagyjából 25 ezer forint pluszpénzt jelent. A nyugdíjprémium legfeljebb 12 ezer forint, ezt az összeget mindenki megkapja, akinek legalább 80 ezer forint az ellátása. (Már most többen vannak, akik kevesebb pénzt kaptak, mint amennyire számítottak).
A Lendülettel Magyarországért párt elnöke, Földényi György viszont a Hírtv-nek arról beszélt, hogy az évi egyszeri nyugdíjprémium nem segít a hazai időseken. Szerinte minden harmadik nyugdíjas éhezik Magyarországon.
"Aki 12 hónapon keresztül éhezik, fázik, és megélhetési gondjai vannak, ha év végén a nyugdíjának egyszer megkapja a 20-30 százalékát, avval nem oldódik meg a problémája. És azért mondja a Lendülettel Magyarországért, hogy minden nyugdíjas jövedelmének el kell érnie a létminimum összegét" - mondta el a pártelnök.
A politikus arra is emlékeztetett, hogy a 13. havi nyugdíjat még a Bajnai-kormány vette el 2009-ben. Azonban akkor vezették törvénybe, hogy ha a GDP-növekedés eléri a 3,5 százalékot, akkor nyugdíjprémiumot fizetnek. Földényi szerint így hiba a jelenlegi kormány jó indulatáról beszélni. Kifogásolja azt is, hogy bár a nyugdíjakat az inflációhoz igazítják, ettől még az emelések után nem nő a nyugdíjak vásárlási értéke. Pártjával amellett van, hogy 88 ezer forintra, vagyis a létminimum szintjére emeljék a minimális juttatási szintet.
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap