Mészáros József a novemberi emelt nyugdíjak kifizetéséről közölte, hogy a plusz juttatásokat - a nyugdíjak egy összegű kompenzációja, nyugdíj prémium - az ellátottaknak a normál nyugellátással egy időben kell kifizetni. Akik a nyugdíjukat bankszámlára kérik, az ellátottak mintegy fele, ők november 10-én, akiknek pedig a postás viszi ki a nyugdíjukat, ők november 15-e és 26-a között kapják majd meg az ellátásukat - idézi az MTI.
Arról is beszámolt, hogy a novemberi kifizetések három elemből állnak: a normál ellátásból, az év elejétől számított egy összegű visszamenőleges kompenzációból, valamint a nyugdíj prémiumból.
Kapcsolódó
Mészáros József a visszamenőleges kompenzációról közölte: a nyugdíjak 2017. január 1-jével 1,6 százalékkal emelkedtek, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szeptemberi előrejelzése szerint 2,4 százalék lesz a várható infláció, a kettő különbsége 0,8 százalék, ezt kell megszorozni tizenkettővel, ami 9,6 százalék.
Így tehát mindenki az ellátásának a 9,6 százalékát kapja majd meg az év elejétől számított egy összegű visszamenőleges kompenzációban - mondta a MÁK elnöke.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban