A tanács megítélése szerint az előrejelzési időszakban élénkül a magyar gazdaság növekedése. A gazdaságban vannak még kihasználatlan kapacitások, de ezek a kibocsátás növekedésével fokozatosan megszűnnek. Az infláció fenntarthatóan 2018 első felétől éri el a jegybanki célt.
Az előző kamatdöntés óta a magyar gazdaság fundamentumai és az inflációs cél fenntartható elérése szempontjából nem történt olyan fejlemény a gazdasági folyamatokban, amely a jelenlegi alapkamat, illetve a kamatfolyosó szintjének megváltoztatását indokolná. A tanácstagok kiemelték, hogy a változatlan alapkamat és az eszköztár átalakításával elért laza monetáris kondíciók fenntartása összhangban van a márciusi előrejelzés alappályájával, a beérkezett adatokkal, valamint az MT korábbi kommunikációjával és a piaci várakozásokkal.
Kapcsolódó
Több tanácstag is megemlítette, hogy az inflációs alapfolyamatok nem változtak, miközben az inflációs várakozások továbbra is visszafogottak. Ugyanakkor néhány tanácstag megjegyezte, hogy a beérkezett inflációs adatok elmaradtak a várakozástól és a volatilis áru termékcsoportok jelenleg várható áralakulása miatt az inflációs pályát lefelé mutató kockázat övezi. Emellett a béremelkedés hatásai egyelőre mérsékelten jelentkeztek az inflációs alapfolyamatokban, ami erősítheti a lefelé mutató inflációs kockázatokat.
Az alapkamat, az egynapos betéti kamat, az egynapos hitelkamat, illetve az egyhetes hitelkamat tartását minden tanácstag támogatta.
A jegybanki előrejelzések feltételeinek teljesülése mellett az alapkamat aktuális szintjének és a jegybanki eszköztár átalakításával elért laza monetáris kondícióknak a tartós fenntartása összhangban van az inflációs cél középtávú elérésével és a reálgazdaság ennek megfelelő mértékű ösztönzésével. Az MT figyelemmel kíséri a monetáris kondíciók alakulását és a piaci fejleményeket. Amennyiben az infláció tartósan elmarad az inflációs céltól, a tanács kész a monetáris kondíciók további lazítására nem-hagyományos, célzott eszközök alkalmazásával - olvasható a dokumentumban.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál